A Dior-ház közleménye szerint a rendőrségi vizsgálat idejére függesztette fel Gallianót.
A Dior-ház közleménye szerint a rendőrségi vizsgálat idejére függesztette fel Gallianót. Francia ügyészek szerint egy házaspár azzal vádolta meg a divattervezőt, hogy antiszemita megjegyzéseket tett rájuk csütörtök este egy párizsi étteremben.
Egyes források szerint Galliano pofozkodásba is keveredett a házaspárral, de ezt hivatalosan még nem erősítették meg, mint ahogy a Europe 1 rádió értesüléseit sem, amely szerint a Dior vezetője egy ázsiai férfit is szidalmazott és fenyegetett a balhé közben. A brit sztár divattervezőt, akinek véralkoholszintje magas volt, őrizetbe vették, kihallgatták, majd elengedték.
"A Dior-ház a legnagyobb határozottsággal megerősíti zéró tolerancia politikáját bármilyen antiszemita vagy rasszista megjegyzéseket illetően" - hangsúlyozza a párizsi divatház közleménye.
Galliano felfüggesztése a lehető legrosszabbkor történt a világ egyik legnevesebb divatházának életében, hiszen jövő héten rendezik meg a párizsi divathetet, s a háznak március 4-én lenne az őszi-tavaszi kollekciót felvonultató divatbemutatója. A ház szóvivője nem volt hajlandó megerősíteni, hogy Gallino felfüggesztése nyomán megtartják-e egyáltalán a bemutatót.
Az 50 éves John Galliano 1996 óta tölti be a vezető tervezői tisztet a Dior-háznál, amely öt világrészre kiterjedő hálózatával ma a Louis Vuitton Moet Henessy (LVMH) divatcsoport része.