Életeket menthet meg egy olcsó szer
Egy könnyen használható, olcsó vérzéscsillapító szer akár 100 ezer sérült ember életét is megmentheti évente - közölték a The Lancet című orvosi folyóirat keddi számában brit kutatók.
A londoni orvosok negyven ország 274 kórházában közel 20 ezer ember bevonásával próbálták ki a tranexámsav (TXA) hatóanyagot. A teszt során a résztvevők vagy kétszer 1 gramm TXA-t kaptak sérülésük után, vagy placebót. A szer 10 százalékkal csökkentette a halálozás kockázatát, a vérzés miatti halált pedig 15 százalékkal. Évente egymilliónál több ember hal meg közlekedési balesetben szerzett sérüléseket követően, további 1,6 millióan pedig erőszakos események miatt, akik közül sokak életét megmenthetné egy gyors beavatkozás, amellyel elállítják a vérzést.
Mint Ian Roberts, a London School of Hygiene and Tropical Medicine epidemiológus professzora, a tanulmány vezető szerzője megjegyezte, minden évben 600 ezer sérült páciens vérzik el szerte a világon. A viszonylag olcsó gyógyszert több cég gyártja, és különböző márkaneveken kerül forgalomba a világ számos országában (Cyklokapron, Transamin, Exacyl). A tanulmány szerint nem találtak bizonyítékot arra, hogy a szer alkalmazása növelné a későbbi szívroham, szélütés vagy a tüdőben előforduló vérrögképződés kockázatát.