Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az utazók is egyre nagyobb számban szeretnék felfedezni ezt a kivételes adottságú vidéket, és ennek következtében...
Az utazók is egyre nagyobb számban szeretnék felfedezni ezt a kivételes adottságú vidéket, és ennek következtében szerencsére egyre több ottani ügynökségnél szervezhetjük le az igényeinknek legmegfelelőbb túrát.
Sokan beérik az egynapos kirándulással, amikoris a hely leghíresebb természeti látványosságához, a világ legmagasabban fekvő és egyben legnagyobb kiterjedésű Uyuni sósivataghoz (Salar de Uyuni) látogathatnak el. Mindenki - kihasználva a csalóka perspektiva-nélküliséget - igyekszik kreatív beállításokban megörökíteni az emléket.
Sok túrában a sósivatag közepén fekvő Incahuasi szigetre van időzítve egy napfelketével egybekötött reggeli. Ha mindez túl szokványos lenne, akkor feldobhatja reggelinket egy arra tévedt bébinandu (a struccnak a dél-amerikai rokona) vagy beállhatunk a több túracsoport spontán focimeccsébe.
Akik azonban tehetik és kedved éreznek hozzá, azoknak bőven megéri az egynapos út helyett a három-négy, vagy akár ennél is több napos körutat választaniuk, mert felejthetetlen élményben lesz részük: színes lagúnák, végtelen homokmezők, gejzírek, havas vulkánok, flamingók, lámák és a „világ tetején”, a sivatag közepén élő emberek.
Egy jeepben a sofőrön és a szakácsnőn - mert Bolíviában tényleg szinte csak a nők főznek, de ők nagyon ízletesen - kívül négy vagy öt ember fér be, tehát ha mindenki egyetért, akkor lehet vulkánt is mászni, vagy akár egy hétig is járni a terepet. Amit nem is olyan könnyű, ezért nem árt, ha erős férfiak is ülnek velünk a jeepben, hogy a homokból kiszabaduljunk, ha elakadnánk.
Természetesen az sem mindegy, melyik ügynökség szervezésében töltjük ezt a néhány napot. Akármelyik városból is indulnánk, mindig kérdezzünk körbe a többi utazónál, vagy nézzünk utána internetes fórumokon, melyikről mit írnak. Azt is érdemes megfontolni, hogy honnan hova szeretnénk eljutni. A régió Bolívia, Chile és Argentina hármas határán terül el (legnagyobbrészt Bolíviában), ezért az útvonalunknak megfelelően választhatunk induló és célvárost.
A magaslati levegő ritkaságát nem árt „mellre szívni”. Mielőtt nekivágnánk az útnak, mindenképpen időzzünk egy kicsit a 3000-3500 méter magasan fekvő bolíviai Tupizaban vagy Uyuniban – amelyek az indulóvárosai az ilyen túráknak -, mert a sivatagi körűt első napján időnként akár az 5000 méteres magasságot is elérhetjük. A magaslati betegség szerencsére a legtöbb embernél csak enyhe tünetekkel jár: szédülés, fejfájás, fáradékonyság. Megijedni semmiképpen sem kell, a túravezetők felkészültek gyógyszerekkel. Szintén nem árt kipróbálni a mindenféle ősi, helyi füvekből készített főzeteket (pl. pupusa), amelyek szinte kivétel nélkül használnak a magassági betegségre.
A sósivatagon kívül a legkápráztatóbb látványt a változó méretű és színű lagúnák nyújtják. Érdekes színeiket a különböző ásványianyag tartalmuk adja, de sokszor a fényviszonyok és napszakok váltakozása is hatással van arra, hogy milyen árnyaltúnak érzékeljük őket.
Ha eddig meg voltunk győződve arról, hogy a flamingók a trópusi időjárást kedvelik csak és kizárólag, akkor itt meglepetésben lesz részünk! Ugyanis három flamingótípus ezen a hűvösebb vidéken szeret költeni. A kietlen, sivatagos tájakon feltűnő lagúnák szinte mindegyikében láthatunk falmingócsoportokat.
A többnapos kocsiút során a lámák látványát annyira meg fogjuk szokni, hogy hazaérve itthon a tehenek és birkák közt hiányoljuk majd őket. Ha túravezetőnk elég kitartóan magyaráz, akkor egy idő után talán sikerül megkülönböztetnünk egymástól a lámát a hosszúszőrű vikunya rokonától, valamint vadon élő guanakó és alpaka társaiktól. A lámák nagyon szelíd, házias állatok, a fotósok nagy örömére egészen közel engedik magukhoz az embereket. A füleikben lógó kedves színes pomponok szerencsét hoznak és mellesleg így a gazdájuk is könnyebben beazonosítja saját állatait.
A lámák a fő háziállatai az ezen a vidéken elszórtan élő, kis emberközösségeknek. Néha szinte hihetetlennek tűnik, hogyan képesek a családok itt fennmaradni: az éjszakák hidegek, a nappalok forrók, szinte semmilyen infrastruktúra sincsen, a legközelebbi város többnapi járásra van és alig terem meg valami a földeken. Manapság sokan közülük bekapcsolódtak a turizmusba és éjszakára otthonaikba fogadják a körúton résztvevőket, ami jó alkalom arra, hogy egy kicsit bepillanthassunk tradicionális életükbe.
Természetesen mára már az utazók befogadására épült panziók és hotelekből sincs hiány a sósivatagban és környékén. Legnépszerűbbek az úgynevezett só-hotelek, amiknek az az érdekessége, hogy szó szerint minden (az egész ház, a falak, a lámpa) sóból készült.
Akik hiányolnák az otthoni fürdőket, az semmiképpen se felejtse el a túrára elhozni fürdőruháját, merthogy egyik délután programja a termálforrás vízében való megmártózás. Ugyan flamingók nem lesznek mellettünk, de felmelegíthetjük az éjszakai hidegek után átfagyott csontjainkat.
Az itt felsoroltak csak ízelítőt adnak az élményekből. Minden túra más lesz, más utazókkal ülünk együtt a jeepben, más az évszak, mások a fények és ezért az egyik lagúna élénkebb lesz, a másik halványabb. Lehet, hogy sikerül megsimogatnunk egy lámát, vagy kijátszani egy flamingó éberségét és közeli fényképet csinálni róla. Lehet, hogy megtanulunk néhány szót kecsua nyelven a nénitől, akinek a házában megszállunk vagy rájövünk arra, hogy a banán sülten is finom köretként. Ezek az élmények vátozhatnak, de a táj az mindenki számára ugyanolyan csodálatos lesz, és otthon majd hitetlenkedve nézzük fotóinkat, hogyan tévedtünk Dali képzeletének színpadára.
Bakonyi Zsuzsa
