Háziorvos: rémhír, hogy kapkodva készült a H1N1-oltás
Az új vírus elleni védőoltást elsőként beadó pilisvörösvári háziorvos szerint alaptalanok a vakcina súlyos mellékhatásairól szóló állítások, és fölösleges félelmeket keltenek az emberekben.
Tamás Ferenc, aki augusztusban a tesztelés során elsőként adta be az új vakcinát kétszáz önkéntesnek, elmondta: mivel a szezonális influenza évről évre változó kórokozóinak nagy részével így vagy úgy már mindenki találkozott, akár oltás nélkül is könnyebben "megúszható" az idei járvány, ám a H1N1 vírus elleni védelem még senkiben sem alakult ki.
A szakember hozzátette: sokkal érdemesebb a mellékhatásként általában csupán enyhe bőrpírt, esetleg lokális izomfájdalmat okozó védőoltást választani, mint egy hétig magas, nehezen csillapítható lázzal és egyéb, akár komolyabb tünetekkel nyomni az ágyat, s kiesni a munkából. Míg az oltásért 1800-2000 forintot kell fizetni, addig az új influenza kezelése során a patikában hagyott összeg akár a 6 ezer forintot is elérheti.
Tamás Ferenc cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint túl gyorsan, már-már kapkodva állították elő az új vakcinát. Mint mondta, a szezonális influenza oltóanyagát a WHO-tól évről évre kapott törzsből ugyanúgy körülbelül 5 hónap alatt állítja elő az Omninvest, mint a mostani, H1N1 elleni vakcinát. Mivel a módszer, a technológia, valamint a vivőanyagok és a tartósítószerek is hasonlóak, az esetleges mellékhatások sem különböznek a hagyományos influenza elleni oltóanyag mellékhatásaitól.
Közlése szerint ezt bizonyítják azoknak az önkénteseknek a beszámolói, akiknek mindkét vakcinát egyszerre adták be. Noha az érintettek nem tudták, hogy a H1N1 elleni oltást a bal karjukba kapták, nagyjából egyforma arányban jelezték a jobb, illetve a bal kar átmeneti "elnehezülését", érzékenységét. Tévhitnek nevezte a szakember azt is, hogy a két oltás együttes beadásakor megduplázódnak a mellékhatások.
A háziorvos szerint a jövő év márciusára nagyjából mindenki védetté válik a H1N1 vírus ellen - vagy azért, mert beoltatta magát, vagy azért, mert megkapta a vírust.
Tamás Ferenc aláhúzta: bár a jelenlegi információk szerint az új influenza egyelőre nem súlyosabb és nem veszélyesebb a hagyományosnál, markánsabb tünetei miatt érdemes beoltatni magunkat. Fokozottan ajánlott az oltás a nagyobb közösségben élők és dolgozók számára.
Mint mondta, a gyermekek és a várandós nők esetében egyéni elbírálás szükséges. Általános szakmai javallat, hogy a gyermekközösségbe járó kicsiket és a dolgozó kismamákat veszélytelenebb beoltani, mint a H1N1 vírus "támadásának" kitenni - közölte Tamás Ferenc.