Plázs travelline.hu 2009. január. 12. 16:45

Kiemelt turisztikai projekt valósul meg Velencén

A több mint 2 milliárd forintos beruházással, az Új Magyarország...

A több mint 2 milliárd forintos beruházással, az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-dunántúli Operatív Programjának pályázatán nyert mintegy 1,5 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatással megvalósuló kiemelt projekt támogatási szerződését az év végén írták alá - tájékoztatott Ecsődi László (MSZP) képviselő.
   
Mint elmondta, a Velencei-tó kapuja révén a 21. század követelményeinek megfelelő, korszerű és vonzó turisztikai kínálatot tud majd nyújtani a vendégeknek Velence.
   
A projekt megvalósulásával új munkahelyek jönnek létre, miáltal javul a térség, s a Velencei-tó környéki háttértelepülések foglalkoztatottsági helyzete és növekszik a népesség megtartó képessége, s az önkormányzatok adóbevétele.
   
A projektet az önkormányzat hitel felvétele nélkül, saját fejlesztési forrásainak a felhasználásával valósítja meg - hangsúlyozta Oláhné Surányi Ágnes (MSZP) polgármester.
   
Mint elmondta, a Velencei-tavi déli kanyar fejlesztésének ötlete már öt éve felmerült, a koncepciót 2007-ben dolgozták ki, s  feltételesen nyomban meg is kezdték a projektet érintő 23 közbeszerzési eljárás kidolgozását.
   
Ennek már az utolsó szakaszában, a kivitelezési közbeszerzések kiírásánál tartanak, tavasszal pedig megkezdődik a kivitelezés.
   
A tóparti kisváros polgármesterének tájékoztatása szerint a 20 hektáron megvalósuló kiemelt projekt tíz elemből áll. Része a közművek teljes felújítása, bővítése, a kikötősétány kialakítása, összképének javítása, a termálfürdőhöz csatlakozó sétányok kialakítása, az európai uniós szabványoknak megfelelő játszótér létrehozása.
   
Sétányos, homokpartos lídót alakítanak ki, 1.800 négyzetméteren parkosítanak. A beruházás látványos részeként 830 négyzetméteres rendezvényteret alakítanak ki szökőkúttal, parkkal, s fedett korzót hoznak létre zárt és nyitott sétánnyal.
   
A korzó központi épületében kap majd helyet a regionális információközpont. A beruházás része lesz egy panoráma sétány, s csobogós, dísznövényes korzó, valamint az ahhoz csatlakozó 2.700 négyzetméter alapterületű szolgáltatóház épületegyüttese.
   
A Velencei-tó kapuja 2010-re készül el, s a tervek szerint a nyári turisztikai idényben már birtokba is vehetik a látogatók.

MTI

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.