"A francia kultúra nagy tisztelőiként mindig is igyekeztünk megragadni az alkalmat és továbbadni barátainknak azt a keveset, amit a gall civilizáció pereméről összecsipegettünk: egy bloggal odébb meséltünk már nektek az osztrigáról, a pastisról, a párizsi Operáról, sőt,a Sarközy-féle haderőreformról, úgyhogy eljött az ideje a békacombnak is. Már csak azért is, mert 2008 a Béka Éve, természetvédelmi szempontból.

Ellenségeik évszázadok óta „békaevőknek” (is) becézik a franciákat, ami szerintem egyáltalán nem dehonesztáló – a „káposztazabáló”-nál vagy a „macskaevő”-nél mindenesetre semmivel sem sértőbb. Igen: a franciák szívesen megeszik a békát, de a csigával, a libamájjal vagy a már említett osztrigával ugyanígy vannak – ez utóbbihoz képest főleg a javukra írható, hogy a békát előbb megölik.
Lássuk tehát a békaelkészítés fogásait. Mivel sajnos nem volt időnk leugrani a patakpartra, kénytelenek voltunk hozott anyagból dolgozni és az egyik temesvári szupermarketben kapható friss békacombot használni.

Ha azonban a vadászösztön túltengene olvasóink egy részében, nekik elárulom, hogy a békafogásnál csak az állami pénzek elsikkasztása az egyszerűbb és rizikómentesebb feladat: kimegy az ember az árokpartra (tóra, pocsolyához, stb.), a horogra ráakaszt egy fél-egy centis, piros vagy sárga színű rongydarabot (de szükséghelyzetben még a helyszínen összeszedett levél is megteszi), odalógatja a béka elé és várja a kapást. A hülye kis állat 8-10 másodpercen belül rá fog harapni. Innen is látható, hogy a torkosság nem véletlenül szerepel a hét főbűn között.

Ha már ráharapott, sok tennivaló nincs. A Négy Mancs Társaság (és egyéb állatvédő szervezetek) tagjai innen kezdve ne olvassák tovább. Én szóltam..."

A teljes cikk Csurtusék blogjában olvasható.