2008. június. 06. 16:15 MTI Utolsó frissítés: 2008. június. 06. 16:07 Plázs

Túlélte az abortuszt egy magzat

Túlélte az abortuszt egy nyolchetes magzat Nagy-Britanniában, és hónapokkal később komplikáció nélkül, csak kisebb fokú veseműködési rendellenességgel jött világra.

Jodie Percival, a dél-angliai Nottinghamshire-ben élő édesanya annak idején azért döntött terhessége megszakítása mellett, mert attól tartott, hogy a baba - első két gyermekéhez hasonlóan - vesefejlődési rendellenességgel jöhet világra. Első gyermeke öröklött vesebetegségben halt meg, második fia pedig súlyos vesekárosodással született, és jelenleg egy vesével él. 

A nő fogamzásgátló tabletta szedése mellett esett teherbe. Néhány héttel a beavatkozás után az anya mozgást érzett a hasában, ezért felkereste az orvosát, aki megállapította, hogy 19 hetes terhes. A 25 éves nő alig tudta elhinni, hogy ez ugyanaz a terhessége, amelyről azt gondolta, hogy megszakíttatta. 
 
A Fox News amerikai hírtelevízió orvosszakértője szerint Percival esete közel sem egyedülálló. A terhesség korai, hatodik, hetedik vagy nyolcadik hetében elvégzett abortuszok során előfordul, hogy az orvos nem tudja eltávolítani a magzatot, amely ilyenkor - az anya tudta nélkül - tovább fejlődik - mondta az orvoszsakértő. 
 
A sikertelen terhességmegszakításoknak az a veszélye, hogy a baba károsodással fejlődhet tovább, ezért szükségesek ilyenkor az utóvizsgálatok. 
 
A terhesség felfedezése után készült ultrahangfelvételek kimutatták, hogy a magzatnak rendellenesen fejlődik a veséje. A kisbaba végül három héttel idő előtt született meg tavaly novemberben. Bár veséje nem teljesen egészséges, az orvosok szerint a betegsége nem túl súlyos, és várhatóan normális életet tud majd élni.
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.