2008. március. 20. 17:12 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 20. 16:47 Plázs

Kevesebb a parlagfű, folytatódik a megelőzés

Az elmúlt négy évben sikerült csökkenteni a levegőben lévő parlagfűpollen koncentrációját - mondta Péterfia Éva, a Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság elnöke.

A mezőgazdaságban eddig évente 34-35 milliárd, az egészségügyben 17-20 milliárd forint kárt okozott a parlagfű. Ennek megelőzésére az elmúlt négy évben mérhető eredményeket sikerült elérni: csökkent a parlagfű összpollenszáma a levegőben, és csökkent azoknak a napoknak a száma is, amikor egy köbméter levegőben 100-nál több pollent mértek. Az asztmás és allergiás betegek - 2-2,5 millió allergiás beteg van az országban - számára 30-nál több pollen már komoly gondot jelent - közölte Péterfia Éva, a Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság elnöke.
 
Péterfia Éva beszámolója szerint az elért eredmény nagyrészt annak is köszönhető, hogy 4-6 napra csökkent az ügyintézés folyamata. A korábbi gyakorlat szerint ugyanis a lakossági bejelentéstől - ami általában az augusztusi virágzáskor történt - a kényszerkaszálásig, 3-4 hónap telt el, amikor gyakorlatilag már beálltak a fagyok.
 
A tárcaközi bizottság négy évvel ezelőtt döntött a Balaton, a Tisza-tó és a Velencei tó parlagfű-mentesítéséről is. A Velencei tó és a Tisza-tó környékén sikerült eredményt elérni, de a Balaton környékén nem. Ennek részben az az oka, hogy a zártkertek nagy része idős emberek tulajdonában van, akik nem tudják a telkeiket megművelni, részben pedig a települések közötti érdekellentétek.
 
Idén a bizottság érdekeltté teszi az önkormányzatokat, hogy nagyobb együttműködés jöjjön létre. A bizottság az adók egy százalékából parlagfű-mentesítésre befolyt 860 millió forintból gazdálkodik. A civil szervezetek a jövőben csak akkor kaphatnak támogatást, ha az önkormányzattal együtt pályáznak, és az ÁNTSZ is csak akkor ad segítséget, ha az önkormányzat is finanszírozza a programot.
 
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.