2008. január. 23. 14:02
MTI
Utolsó frissítés: 2008. január. 23. 13:59
Plázs
Hatástalanították az ebola-vírust
Laboratóriumban ártalmatlanná tették a halálos ebola-vírust amerikai kutatók, így lehetővé vált hatékonyabb kutatása és egy esetleges ellenszer kifejlesztése - olvasható a BBC News honlapján.
A Madisonban lévő Wisconsin Egyetem munkatársai Yoshihiro Kawaoka vezetésével eltávolítottak egy gént (VP30) a vírus nyolc génje közül, s ezzel elérték, hogy ne tudjon replikálódni. Az új módszer révén remélhetőleg az ebola egyszerűbb laborokban is kutathatóvá válik.
Nagyon kevés laboratórium képes kellő biztonsággal kutatni a veszélyes vírust. A kutatóknak ezekben például olyan védőöltözéket kell viselniük, amelyhez külön légzőkészülék tartozik, s hogy a kutatóhelyiségből ne szabadulhasson ki vírus, olyan nyomást tartanak fel benne, amely kisebb a környező térség légnyomásánál, így csak kívülről áramlik befelé a levegő az esetleges réseken.
Noha a szakemberek kiiktatták a vírus replikálódási képességét, vagyis azt a tulajdonságát, hogy önmagát másolva szaporodik, ezt részben vissza kellett állítaniuk ahhoz, hogy alaposan vizsgálhassák. Ezért olyan majomvesesejteket tenyésztettek ki, amelyek a szükséges proteint tartalmazzák. Mivel ezek a sejtek szolgáltatták a proteint, és nem maga a vírus, a vírus csak ezen sejtekben tudott replikálódni. A kutatók szerint ez azt is jelenti, hogy az új módszerrel hatástalanított ebola-vírus emberi szervezetbe jutva is veszélytelen lenne. Más szóval a megváltoztatott vírus normális sejtben képtelen lenne növekedni.
Ám egyes kutatók még fenntartással fogadják ezt a feltételezést, és egyértelmű bizonyítékra várnak, például arra, hogy a hatástalanított ebola-vírus nagy dózisban sem okoz megbetegedést majmoknál.
Az ebola-vírus fertőzése magas lázat, külső és belső vérzést okoz. Közép-Afrikából, az Ebola folyó környékéről ismert, először 1976-ban, Kongóban azonosították, majd az eddigi legpusztítóbb járványt 1995-ben Zairében okozta. Ez a vírus a ma ismert legragályosabb emberi kórokozó, a fertőzöttek halálozási aránya 50-90 százalék. Potenciális biológiai fegyver.