Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!A rejtélyes mesterséges kóma
Az utóbbi időben Magyarországon is rendszeresen bevetett - vagy legalábbis számításba vett - mesterséges kómáról máig nem tudható, melyik agysérült esetében lesz hatásos.
A közel húszévnyi kómából néhány hete - a világsajtó híradásai szerint - "csodával határos módon" magához tért lengyel vasutas, Jan Grzebski kezelésében az eddigi információk szerint nem merült föl, hogy gyógyításában bevessék az úgynevezett mesterséges kómát. Ez azért is lehet furcsa a laikusoknak, mert az utóbbi években szinte minden hasonló állapotú ismert beteg esetében szóba került ez a lehetőség. A tavaly súlyos agyvérzést szenvedett Ariel Saron volt izraeli miniszterelnök, valamint egy mexikói bokszoló, Ruben Contreras 2005-ös végzetes kiütése után be is vetették ezt a gyógymódot. Magyarországon az autóbalesete nyomán éppen egy éve kómában fekvő Toller László volt pécsi szocialista polgármester, illetve a márciusban agyvérzés következtében elhunyt Kaszás Attila színművész kórházi kezelésekor pedig legalábbis szárnyra kapott az azóta sem megerősített hír, hogy ugyanezt az eljárást alkalmazták náluk is.
Kómamélyítés. Új gyógymód. © hvg.hu |
Az ettől teljesen eltérő hatásmechanizmussal működő, ma mesterséges kómaként ismert orvosi eljárás az altatószerek fejlődésének köszönheti megszületését. A "kómamélyítésre" alkalmas, a világ első altatószerének alapanyagául szolgáló barbitursavat Adolf von Baeyer német kémikus szintetizálta 1864-ben a húgysav vizsgálata közben. Az egyik patikatörténeti legendárium szerint a vegyületvadász úgy választotta ezt a nevet, hogy felfedezését munkatársaival éppen abban a vendéglőben ünnepelte, ahol a városi helyőrség a tüzérek védőszentjét, Szent Barbarát éltette. Akárhogyan is, altatásra már nem Baeyer, hanem legjobb tanítványa, Emil Fischer és egy német orvos, Joseph von Mering használta a szert. Ők 1903-ban egy kutyával kísérletezve figyeltek fel a barbitursav egyik származékának bódító hatására, és állították elő belőle a világ első altatóját, a veronált. Hat évtizeddel később nyílt lehetőség aztán arra, hogy az alapanyag egy másik származékával úgynevezett barbiturátkómát idézzenek elő.
Erre azért lehet szükség, mert "a súlyos koponyasérülés, agyvérzés, agyi infarktus vagy fertőzésből fakadó agykárosodás következtében esetenként megállíthatatlanul fokozódó koponyaűri nyomásnövekedés életveszélyessé válhat" - magyarázta a HVG-nek Csepregi Gyula, az Országos Baleseti Intézet aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályának főorvosa. Ebben, az agysejtek anyagcserezavarából adódó nyomásnövekedési fázisban az agyszövet addig terjeszkedik a tágulásra képtelen koponyában, amíg el nem szorítja az ereket, ami az oxigénellátás megszűnése miatt az agysejtek pusztulását okozza. A barbiturátszármazékok ilyenkor éppen azért lehetnek hasznosak - jöttek rá az orvosok -, mert csökkentik az agysejtek tápanyag- és oxigénigényét és közvetve a koponyaűri nyomást is, amivel a beteg átvészelheti a legkritikusabb időszakot.
Így sikerült megmenteni néhány hónapja egy császármetszés közben agyvérzést szenvedett magyar édesanyának az életét is - büszkélkedik Pénzes István, a SOTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének professzora -, akinek állapotán a többi lehetséges eljárás csődje után már csak a hétnapos barbiturátkóma javított, és végül maradandó károsodás nélkül mehetett haza. Ahogyan a bevezetőben említett mexikói Contreras is a barbiturátnak köszönheti, hogy 2005 őszén újra találkozhatott kiütőjével - igaz, csupán látogatóként, a ring mellett. A meglehetősen veszélyes módszer - amit egyébként azért hívnak mesterséges kómának, mert a páciens elektroencefalográf-görbéjét (EEG) a kómás állapotéhoz teszi hasonlóvá - rendszeres alkalmazása azóta lehetséges, amióta kifejlesztették a koponyaűri nyomás mérésére alkalmas eszközt, és ennek nyomán az 1980-as évekre kidolgozták az eljárás részleteit.
Ha mindez igaz, akkor mi az oka, hogy a reménykeltő eljárást csak a súlyos agy- és koponyasérülteknek mindössze 10 százalékánál veszik számításba, és azoknál is csak akkor, ha más módszerek (például a veszélytelenebb gyógyszerek vagy az agyvízlecsapolás) hatástalannak bizonyultak? Elsősorban az, hogy a barbiturátkóma komoly kockázatokkal jár, a szervezet egészében gyengíti a vérkeringést, de hajlamosíthat a fertőzésekre, különösen az ilyenkor akár végzetes tüdőgyulladásra is - sorolja az ellenjavallatokat Csepregi főorvos -, ez pedig sokakat eleve kizár az eljárásból. Még komolyabb probléma, hogy a módszer hatásosságát mind a mai napig alig néhány alaposabb tanulmány támasztja alá. Köztük van egy azóta is rendszeresen hivatkozott, Howard Eisenberg amerikai idegsebész és csapata által 1988-ban közölt vizsgálat, amely a barbituráttal kezelt és arra jól reagáló betegek 64 százalékának későbbi felépüléséről számol be. Ezeket az eredményeket azonban - mivel etikailag aggályos lenne megfelelő kontrollcsoportot felállítani - nemigen lehet kísérletileg igazolni. Éppen ezért a Magyarországon mindössze tíz éve alkalmazott eljárásnak kizárólag már egyébként is kómában lévő, közvetlen életveszélynek kitett betegeket vetettek alá.
A dolgot bonyolítja, hogy Amerikában egy rendhagyó - de a laikusok számára kézenfekvőnek tűnő - esetben is kihasználták a barbiturát okozta lassabb idegrendszeri működést, amikor Wisconsinban három éve veszett denevér harapta meg Jeanne Giese-t. A tinédzser lány nem kapott veszettség elleni védőoltást, és félő volt, hogy az idegrendszer gyors leépülését kiváltó vírus a halálát okozza, mivel a szervezete nem tud elég gyorsan ellenanyagot termelni. Orvosai ezért - kísérletképpen - gyógyszeres kómába altatták, és ezzel a jelek szerint sikerült a betegség terjedését is lelassítaniuk. Az így nyert idő alatt felhalmozódott antitestek leküzdötték a vírust. A sikeren felbuzdulva azóta több amerikai klinikán is próbáltak fertőzötteket így gyógyítani, ám - a lány kezelőorvosai szerint a nem megfelelő gyógyszer-kombináció miatt - mindeddig eredménytelenül.
BALÁZS ZSUZSANNA
