2007. december. 05. 13:39 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 05. 13:57 Plázs

Egyre gyakoribb betegség a testdeformációs zavar

Az önértékelési zavarral küzdő embereknél, akik magukat csúnyának érzik, hibás a látás agyi feldolgozási folyamata.

Az Archives of General Psychiatry folyóirat legutóbbi számában közölt kutatási eredmény ismét felhívta a figyelmet a testükről alkotott téves képzetekhez ragaszkodó emberek problémájára.
 
A BDD, a testdeformációs zavar egyre gyakrabban diagnosztizált betegség. Becslések szerint az emberek 1-2 százaléka szenved tőle világszerte. Közülük némelyek kozmetikai műtétek sorozatának vetik alá magukat, ám ami ennél súlyosabb, negyedük öngyilkosságot is megkísérel.
 
A rendellenesség eredete még ismeretlen, genetikai hátteret és a nevelésben rejlő okokat egyaránt sejtenek mögötte a szakemberek. A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kutatója, Jamie Feusner csoportjával funkcionális mágneses rezonancia (fMRI-) vizsgálatokat végzett 12 személyen. A páciensek agyműködését követték, miközben emberi arcok fekete-fehér képét mutatták nekik.
 
Azt találták, hogy míg két csoport agyi szerkezete közt nem volt eltérés, addig a bal és a jobb agyféltekék működésében különbség mutatkozik. Három képet néztek a vizsgálati alanyok: az első egy semleges, átlagos arckép volt, a második egy elmosódott, a harmadik pedig nagyon részletes vonalakkal kidolgozott. Az agyszkennelés azt mutatta, hogy a testképzavarral küzdő emberek sokkal nagyon mértékben használták bal agyféltekéjüket a látvány feldolgozásánál, mint az egészségesek.
 
Bal agytekénk részletező, analitikus eljárással dolgozik ilyenkor, a jobb pedig átfogóan. A BDD-betegek hajlamosak csak az arcra és a fejre koncentrálni, a többi testrészt pedig figyelmen kívül hagyni. Ez az első olyan kutatási eredmény, amely a rendellenesség biológiai hátterét támasztja alá, bár családi halmozódása eddig is ismert volt. Férfiakat és nőket egyaránt érint a zavar, amely súlyosan károsíthatja az érintettek szociális kapcsolatait.
hvg360 Parászka Boróka 2025. május. 05. 11:15

Hogyan nyerhetett ekkorát Simion, a simlis és szende vasgárdista?

Vadim Tudor és Gheorghe Funar is megnyalta volna mind a tíz ujját, ha valaha is olyan sikeres lehetett volna mint a romániai elnök választás első fordulójának győztese, George Simion. Hogyan lesz a román fociultrákkal magyarok ellen támadó, pártadományokkal ügyeskedőből a magyarok által is támogatott államfőjelölt? Portré.