2007. augusztus. 23. 11:19 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 23. 11:20 Plázs

Kevesebben halnak meg infarktusban

Az infarktus-ellátásnál és a szívkatéterezésnél is csökkent a kórházi halálozás az idén, a tavalyi évhez képest - közölte Horváth Ágnes egészségügyi miniszter az egészségbiztosító adataira hivatkozva.

2006 első öt hónapját és 2007 hasonló időszakát összehasonlítva megállapították, hogy a kórházakban 10 százalékkal kevesebb volt az infarktusos beteg, a halálozás pedig 14,16 százalékról 12,80 százalékra csökkent - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter.
 
Kitért arra, hogy az akut infarktus szívkatéteres kezelésének száma emelkedett a vizsgált időszakban, az ilyen beavatkozásban elhunyt betegek száma ugyanakkor 5 százalékról 4 százalékra csökkent. A miniszter szerint ez azt mutatja, hogy javul az ellátás minősége a kórházakban. Hozzátette: azt várják, hogy a halálozási arány tovább csökken.
 
"El kellene jutnunk ahhoz, amiért nagyon sokat tettünk már a rendszer átalakítása során, hogy ne működhessenek olyan intézmények, ahol például az infarktus utáni halálozás két és fél, háromszorosa az országos átlagnak" - jelentette ki Horváth Ágnes.
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.