2007. július. 20. 16:18 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 20. 16:19 Plázs

Gén a rák és az öregedés ellen

Véd a rák ellen és az öregedést is lassítja a p53 elnevezésű gén - mutatták ki spanyol kutatók.

A spanyol országos rákkutató központ munkatársai olyan egerekkel végezték el kísérleteiket, amelyeket genetikailag kezeltek, hogy a p53-as génből legyen egy másolat is a szervezetükben. Ezeknél az egereknél figyelték meg a p53-as gén kettős hatását. A kísérleti egerek átlagosan tizenhat százalékkal tovább éltek.
 
"Mindenki egyetért abban, hogy az öregedést a hibás sejtek felhalmozódása idézi elő, és a p53-as gén pontosan úgy lassítja az öregedést, ahogyan megelőzi a rákot, azaz olyan protein termelődését váltja ki, amely megsemmisíti a rákos sejteket" - mondta Manuel Serrano, a kutatás egyik résztvevője. A p53-as gén szerepe régóta ismert, s mint Serrano mondta, erre a tudásra alapozták a kutatást, amikor első ízben vizsgálták egy rákellenes gén hatását az öregedés folyamatára. 
 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.