Magyarországon a férfiak 14, a nők 21 százaléka érzi úgy, hogy egészségi állapota rossz vagy nagyon rossz - idézi az Eurostat felmérését a Kopint-Datorg és a Novartis minap megjelent közös elemzése. A gyógyító szolgáltatásokkal szembeni elégedetlenséget is kifejező szubjektív benyomások összegzésénél azonban fontosabb az a megállapítás, hogy a magyar társadalom egészségi állapota relatíve rosszabb, mint az az ország gazdasági fejlettsége alapján elvárható lenne. Ennek legátfogóbb mutatója - a születéskor várható élettartam - alapján a legtöbb fejlett országban átlagosan nyolc, a visegrádi országokban pedig két-három évvel élnek tovább az emberek, mint Magyarországon. Pedig az egészségügyre fordított kiadások a gazdasági növekedés ütemét meghaladó mértékben bővültek - állapítja meg a tanulmány -, 2003-ban a magánkiadásokkal együtt a hazai össztermék (GDP) 8,4 százalékát fordították e célra, ami megközelíti a legfejlettebb országok 8,8 százalékos mutatóját, és jócskán meghaladja például a Szlovákiában mért 6 százalékot.

A befizetett járulékokból az egészségügy azonban már évek óta nem finanszírozható. Tavaly a több mint 1500 milliárd forintból gazdálkodó egészségbiztosítási alap hiánya elérte a 344 milliárd forintot. S bár az idén a tervezett deficit ennek csupán a tizede, az alap költségvetését az állam az adóbevételekből további 304 milliárd forinttal egészíti ki „kockázatközösség" címén, vagyis például a járulékot nem fizetők - a nyugdíjasok, gyesen lévők, tanulók és eltartottak - ellátásának finanszírozásával. Ugyanakkor a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összeg az 1999-es 338 milliárd forintról - folyó áron - 2004-re 655 milliárdra nőtt, ezen belül a legköltségesebb fekvőbeteg-szakellátásé 210 milliárdról 385 milliárdra ugrott. Mindeközben a lakosság egészségi állapotára vonatkozó mutatók a legfejlettebb országokat - köztük Magyarországot - tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai alapján az átlag alatt maradtak (HVG, 2006. január 21.).

Pedig a kapacitások nemzetközi összehasonlításban korántsem szűkösek: Magyarországon ezer lakosra 5,9 kórházi ágy jut, míg az OECD-országok átlaga 4,2, de Magyarország a praktizáló orvosok lakossághoz viszonyított arányát tekintve is az erős középmezőnybe tartozik (lásd ábránkat a 95. oldalon). Sok, tehát talán túl sok is a kórházi ágy, sok az orvos, viszont nagyon kevés az ápoló - állapítja meg a Kopint -, ráadásul az egészségügyi kapacitás regionálisan is nagy aránytalanságokat mutat. Az ágazat ismert hatékonysági gyengéiből pedig az következik, hogy az egészségügy jelenlegi állapotában az ágazatra nem több pénzt kell költeni, mert azzal csak a mai szerkezetet tartósítaná a költségvetés, ez pedig a fejlesztési források elpocsékolását eredményezheti - érvel az ágazat szerkezetét és finanszírozását is érintő reformok mellett a tanulmány.

Érlelődik is a változtatási szándék, legalábbis a pártok szakpolitikusainak monstre médiavitáit látva, ám ők vajmi kevés bepillantást engednek a reformok mélységébe, megtervezettségébe, az ágazat finanszírozhatóságába. Csak a vázlat ismertetéséig jutott a legradikálisabb korrekciós szándékkal előálló SZDSZ is, amely országos listáján előkelő helyen szerepelteti vezető szakértőjét, Molnár Lajost, a MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet főigazgatóját. Ő véget vetne annak a mai gyakorlatnak, hogy „a beteg háromszor fizet" - mármint járulékot, hálapénzt és olykor magánorvost is. A reform lényege, hogy az ellátást több, egymással versengő biztosító szervezné meg, az erről szóló törvényt már az idén elfogadná az Országgyűlés. Az új intézmények 2007 közepétől alakulhatnának meg, és 2009. december 31-ére valamennyi járulékfizető az ő gondjaikra bízná az ellátását. A változatlanul kötelező járulékot továbbra is az adóhatóság szedné be, amely a biztosítókhoz nem a teljes összeget, hanem - fejkvóta formájában - személyenként körülbelül 100 ezer forintot továbbítana, a többi az állampolgári jogon mindenképpen járó alapellátás finanszírozását szolgálná. A biztosítóknak valamennyi, náluk jelentkező járulékfizetővel egyenként és kötelezően szerződniük kellene, így nem állna módjukban „kimazsolázni" a legfiatalabb, egészséges ügyfeleket. A háziorvosokkal, szakrendelőkkel, kórházakkal pedig a biztosítók olyan megállapodásokat kötnének, amelyek révén a legalacsonyabb költség mellett gondoskodnának az előírt - és a biztosításfelügyelet által is ellenőrzött minőségű - ellátásról.




Az SZDSZ által szorgalmazott új rendszer hozzájárulna ahhoz is, hogy a betegek csak indokolt esetekben foglalják el a kórházi ágyakat, különben a járóbeteg-ellátást vennék igénybe. A versenyben jobbnak, hatékonyabbnak bizonyuló szolgáltatók többletforrásokhoz jutnának. A betegek tájékozottságát az egészségügyi intézmények szakértői minősítése, valamint az ezt tartalmazó nyilvános adatbázis segítené. A rendszer finanszírozhatóságára, a biztosítók működési költségeinek megugrására vonatkozó kételyekre Molnár csak annyit válaszolt: a több-biztosítós rendszer a betegnek nem kerülne többe, mint a mostani.

Továbbra is egyetlen biztosítóra bízná a járulékok kezelését az MSZP, de a biztosítási elvre építené fel egészségügyi politikáját. A fő cél, hogy mindenki után fizessen valaki járulékot, ha más nem, hát az állam, mégpedig a nyugdíjasok, gyermekek, munkanélküliek, gyesen lévők után - épp úgy, mint az a 2006-os költségvetésben szerepel. Kiépítenék azonban az egyéni járulékfizetési számlák rendszerét, és nem a biztosítókat, hanem az egészségügyi intézményeket kívánják versenyeztetni. Három ellátási szintet határoznának meg. Járulékfizetéstől függetlenül minden állampolgár hozzájutna az alapszolgáltatásokhoz, egyebek között a közegészségügyi, járványügyi, gyermek-, csecsemő- és anyavédelmi, sürgősségi, valamint vérellátáshoz. A biztosítottak - azok is, akik után az állam fizet - a járulék fejében igénybe vehetnék a mai szolgáltatásokat, amelyek körét azonban konkrétan meghatároznák. Aki pedig ennél magasabb színvonalú ellátást óhajt, köthet kiegészítő biztosítást. Azzal azonban az MSZP is adós, hogy mit tartalmazna a járulékfizetésért járó csomag, valamint mely és milyen minőségű ellátásokért kellene külön fizetni, pedig egyebek mellett ezen múlik a rendszer finanszírozhatósága. Rácz Jenő miniszter - aki a hírek szerint a választások után a veszprémi kórház igazgatója lesz - erről csak annyit mondott, nem cél a fizetős szolgáltatások körének bővítése. A kapacitásokkal való eredményesebb gazdálkodás érdekében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár eldöntené, mely intézményekkel köt szerződést, és melyekkel nem.

Az egészség nem üzlet, a kórházak nem adhatók magánkézbe - a Fidesz e tételekre fűzte fel egészségpolitikáját, amelyet miniszterelnök-helyettesként „a nemzet orvosa", Mikola István, az Orbán-kormány volt minisztere irányítana. Az általa emlegetett, 180 oldalas egészségügyi program mindmáig titkos, a nyilvánosságra hozott rövid változat viszont leszögezi: „Nem a betegek kiadásait növelő reformokra, hanem a mainál több forrásra, és tisztább, átláthatóbb, a felelőtlen pazarlásokat felszámoló finanszírozásra van szükség." A párt a liberálisok által szorgalmazott több-biztosítós rendszert elutasítja, az egészségügyi ellátást állami kötelességnek tartja, a - meg nem határozott - pluszszolgáltatásokhoz azonban szintén csak kiegészítő biztosítások révén juthatnának hozzá az állampolgárok. A kórházakat lényegében „visszaállamosítaná" az önkormányzatoktól; Mikola szerint az országot 6+1 régióra osztanák, miután megvizsgálták, hogy „a különböző térségekben milyen állapotok vannak" (hasonló koncentrációt szorgalmazott egy évtizede az átszervezést hitellel megtámogatva a Világbank is, csakhogy a törekvés kevés sikerrel járt, mivel a kisebb kórházakat a helyi közösségek többnyire „megmentették").

A Mikola által kiválasztott regionális központokat olyan városok - Győr, Székesfehérvár, Pécs, Miskolc, Debrecen, Szeged és Budapest - adnák, ahol egyetemi klinikák, kórházak működnek. Az átszervezés és koncentráció következtében felszabaduló kapacitások sorsára Gógl Árpád, a Fidesz szakpolitikusa utalt, aki a Humán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesületének fórumán kijelentette, hogy ötven kórház fejlesztésére van kilátás (ez kevesebb mint egyharmada az összes magyarországi kórháznak), a többinek „meg kell találni azt a funkciót, amelyben boldogulni tud".

A Fidesz felülvizsgálná a finanszírozási rendszert is, abba beépítené a különféle eszközök, berendezések amortizációs költségét. A versengő pártok közül egyedül ő kecsegteti konkrét juttatásokkal az egészségügyi dolgozókat, meglovagolva a szocialisták be nem tartott ígéretét: kifizetnék a nővérek hűségjutalmát (103 milliárd forintot), valamint az orvosok ügyeleti díját is, ami 2004. május 1-jéig visszamenőleg 36 milliárdot tesz ki, a jövőben pedig évente 20-22 milliárdot jelentene. Arról azonban sem Mikola, sem Orbán Viktor pártelnök nem beszélt, hogy az államháztartási hiány lefaragásának kényszere közepette ennek mi volna a fedezete, mint ahogy homályban maradt az átszervezések - gyaníthatóan sokmilliárdos - költségigénye is.

A kórházakat, telkeket, orvosi műszereket senki nem akarja privatizálni, a magántőke bevonását azonban az MSZP nem kifogásolja - reagált Kökény Mihály egészségügyi kormánybiztos a Fidesz privatizációellenességére, hozzátéve, ha nem áramlana évek óta a magántőke az egészségügybe, akkor Magyarországon nem lennének korszerű műveseközpontok vagy katéteres szívlaboratóriumok.

Feltűnően kerülik a kormánypártok szakpolitikusai azt a kérdést, hogy az egészségügyi kassza deficitjének mérséklésére bevezetnék-e a más országban megszokott megoldások valamelyikét, például azt, hogy a betegek közvetlenül is járuljanak hozzá valamivel a gyógyítás költségeihez. Ezt csupán az MDF programja vállalja nyíltan, mégpedig a hálapénz megszüntetésével összefüggésben. Az óvatoskodás annak fényében érthető, hogy a Fidesz előbányászta Veres János pénzügyminiszter a Bloomberg hírügynökségnek még február 17-én tett nyilatkozatát, miszerint a bevételek növelése érdekében felmerült „valamiféle társfinanszírozás bevezetése, például az, hogy a betegek fizessenek a gyógyszerek felírásáért vagy az orvosi vizsgálatért". Mi több, a párt rögvest fizetett hirdetésben tette közzé „magánkórházi adatok alapján", hogy ha a kórházakat privatizálják, 280 ezer forintot kell fizetni egy szülésért és 300 ezret egy mandulaműtétért. Holott a biztosítottak semmiféle „társfinanszírozás" esetén nem térítik meg az ellátás teljes díját, legfeljebb annak töredékét.

DUTKA NOÉMI