2006. szeptember. 04. 17:12 MTI Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 04. 17:10 Plázs

Kruppos roham esetén nem hoz enyhülést a párás inhalálás?

Amerikai tudósok egy része arra a felismerésre jutott, hogy a kruppos gyerekeknél, roham esetén alkalmazott - eddig megfelelő gyógymódnak tartott - párás inhalálásnak valójában alig van jótékony hatása - írta a New York Times egészségügyi melléklete.

A szülő jelenléte megnyugtató
© sxc.hu
A légzőszervek infekciója esetén, a súlyos légúti szűkület miatt kínzóan köhögő és olykor fuldokló gyerek számára megoldás lehet, ha 20-30 percig párás, meleg levegőt szív be - mondták eddig a gyerekorvosok. Generációkon át javasolták a kétségbeesett, aggódó szülőknek, hogy bármilyen házilagos módszerrel párásítsanak, ha nincs légpárásítójuk, akkor pedig folyassák a melegvizet. Sokaknak azt tanácsolták, hogy álljon az ablakba a gyerekkel, - akár télen is - mert az éjszakai hideg levegő is megoldás, míg a család összekészül, hogy kórházba vigye a gyereket. Most azonban brit kutatók három nagy tanulmány adataiból arra a következtetésre jutottak, hogy az említett házilagos kezelésből kevés előny származik.

Az újabb szakmai állítást olyan esetek összehasonlítására alapozzák a szakemberek, amikor 135 enyhe, illetve közepes súlyosságú kruppos gyereket csak párás levegővel kezeltek, illetve egyáltalán nem kezeltek. Úgy találták, hogy az inhalálás alig hozott javulást. A tanulmány szerzői annyit azért elismertek, hogy az inhalálásnak vannak látszatelőnyei. Akiknél azonban mégis enyhült a roham, azoknál olyan másodlagos tényezőknek tulajdonítják a javulást, amelyek más betegségek esetén is enyhülést hozhatnak. A szülők jelenléte önmagában is megnyugtató lehet, oldja a görcsösséget. Bíztató szavakkal pedig egyenletes, mély légvételre lehet serkenteni a gyereket. Ezért  otthon továbbra is érdemes próbálkozni az ilyen látszat-gyógymódokkal, amíg szakorvosi ellátásban részesül a gyerek - olvasható a cikkben.

A krupp elsősorban a 6 hónapos és 3 éves kor közötti gyerekeket sújtja. A felső és alsó légutak fertőző, - különösen belégzéskor - nehézlégzést okozó vírusos betegsége. Ősszel legvalószínűbb kórokozója a parainfluenza vírus, télen és tavasszal pedig a kanyaró, vagy az RS és egyéb influenza vírosok. A nehézlégzés fokozódása, szapora szívverés, kékes bőrelszineződés esetén feltételenül kórházba kell szállítani a gyereket. Ott a párásítón keresztül a légutakat tágító gyógyszereket szoktak belélegeztetni. Antibiotikumot csak a bakteriális fertőzések esetére írnak fel.

Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.