2006. június. 01. 14:52 Utolsó frissítés: 2006. június. 01. 15:04 Plázs

A fertőzött tűktől védenék az egészségügyi dolgozókat

Európában évente mintegy egymillió dolgozó sérül meg használt injekciós tűtől, főként az egészségügyben. Az ilyen balesetek súlyos következményekkel járhatnak, akár HIV-, hepatitis B- vagy C-fertőzéssel is. Az EP szakbizottsága uniós jogalkotással is erősítené a veszélynek kitettek védelmét.

© sxc.hu
Stephen Hughes brit szocialista európai parlamenti képviselő saját kezdeményezésű jelentésében a tűszúrás által okozott, véráram útján terjedő betegségeknek kitett egészségügyi dolgozók jobb védelméről ír. A jelentés szerint „a nagy kockázattal járó eljárások közé tartozik a vérvétel, az intravénás kanül behelyezése és a fecskendők bőr alá helyezése. Már kis mennyiségű vér is potenciálisan életveszélyes fertőzést okozhat. A fertőzési kockázat különböző tényezőktől függ, így például a beteg fertőzési állapotától, a beteg vírusterhelésétől, a munkavállaló immunológiai állapotától, a sérülés mélységétől, az átkerült vér mennyiségétől, a sérülés és a seb fertőtlenítése között eltelt időtől, valamint az expozíciót követő prophylaxis rendelkezésre állásától és alkalmazásától”.

„Tanulmányok bizonyítják, hogy a biztonságos eszközök bevezetése jelentősen csökkentheti a tűszúrás által okozott sérülések számát. Ettől függetlenül azonban a rendszeres továbbképzések és szervezeti intézkedések is lényegesen mérsékelhetik a tűszúrás által okozott sérülések számát. Ezért a biztonsági funkciókkal rendelkező eszközök felhasználása mellett hangsúlyt kell fektetni a szervezeti intézkedésekre is, így például a rögzített munkafolyamatokra, a dolgozók képzésére és oktatására valamint a tevékenységek kockázatos voltának tudatosítására.” - áll a szövegben.

A jelentés ismerteti a védelmet célzó jelenlegi jogi szabályozást. A jelentéstevő úgy véli, „bár a jelenlegi jogszabályok elméletben kitérnek a tűszúrás okozta sérülések kockázatára, a gyakorlatban ez nem játszik szerepet”.

A szöveg ezután részletesen ismerteti a javasolt jogszabály-módosításokat. Így például minimalizálni kellene a kanülhasználatot, „a tű által okozott sérülések kockázatát magukban hordozó munkahelyi gyakorlatokat biztonságosabbá tételük érdekében módosítani kell, és meg kell szüntetni a többször használatos tűk igénybe vételét”.

A jelentés szerint „az összes dolgozót - különösen a kanülök bevezetését végző munkavállalókat - ki kell képezni a tűk és más éles orvosi eszközök biztonságos használatára és ártalmatlanítására, a tárolásukra szolgáló tartályok használatára, valamint a hulladékok e tartályokban való megfelelő lezárására”.

„A tűkkel és más éles orvosi eszközökkel érintkezésbe kerülő munkavállalóknak fel kell kínálni a Hepatitis B elleni védőoltást; a tűk vagy éles orvosi eszközök által okozott sérüléseket külön nyilvántartásban kell dokumentálni” - áll a jelentésben, amely ma kerül az Európai Parlament plenáris ülése elé.

euractiv.hu

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.