2006. március. 21. 11:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. március. 21. 14:09 Plázs

Szervbotrány az Egyesült Államokban

Évente több mint egymillió amerikai esik át olyan sebészi beavatkozáson, amelynek során elhunytakból származó csontokat vagy egyéb szöveteket ültetnek a szervezetükbe. De mi történik akkor, ha a felajánlott szövet egy olyan ember teteméből származik, aki rákban, AIDS-ben vagy hepatitiszben halt meg?

A brooklyni kerületi ügyész
röntgenfelvételt mutat be
© AP
Egy New Jersey-i cég, a Biomedical Tissue Service (BTS) ellen már folyik a vizsgálat. Négy személyt, köztük a cég vezetőjét, valamint egy brooklyni hullaházi dolgozót vád alá helyeztek. A nyomozók feltételezik, hogy a cég illegálisan adott el csontokat és szöveteket, amelyeket túl öreg, beteg vagy donornak alkalmatlan emberekből emeltek ki. A BTS egy hónapja bezárt. A The Boston Globe által megkérdezett Élelmiszer és Gyógyszer Igazgatás (FDA), valamint a betegségellenőrző és -megelőző központ szerint a fertőzés veszélye csekély. Számos kórház vette fel a kapcsolatot azokkal a betegekkel, akik 2004 és 2005 szeptembere között olyan szövetet vagy csontot kaptak, amelyet a BTS forgalmazott. A doktorok arra kérik a betegeket, hogy végeztessék el az AIDS, hepatitisz és szifilisz teszteket. Ugyanis ez az a három betegség, amelyek képesek sokáig életben maradni az emberi szervezetben, így a kockázat is nagyobb, mint a kevésbé életképes vírusok esetében.

A betegek aggódnak (Oldaltörés)


Sok páciens aggódik, hogy a szövetek vagy csontok meggyengültek a rák, a kor vagy az egyéb betegségek következtében. Az orvosok elismerik, hogy lehetséges, de nem valószínű, hogy az átültetett szövetek problémát okozzanak.

Carol Yates, egy ohioi nagymama azok közé a páciensek közé tartozik, akiknek tanácsolt elvégezni a teszteket. Carol alapította azt a website-ot, ahol a hasonló átültetésen részt vett betegek megoszthatják egymással aggodalmaikat. A 47 éves Yates-nek az orvosa mondta el, hogy a két éve elvégzett nyakcsigolya műtéte során a BTS-től kapott csontokat használták. „Amióta tudom mindezt, állandó aggodalomban élek” - mondta. „Még nem végeztettem el a teszteket. Nem is tudom, mihez kezdek, ha pozitív lesz. Egyelőre nem tudom kezelni ezt a helyzetet.”

Az eddig felhasználatlan szöveteket visszavonták. Azok a cégek, amelyek a BTS-től kapott szöveteket használják sebészi beavatkozásuk során, kötelesek megvizsgáltatni és sterilizálni azokat. Ám néhány műtétre váró páciens továbbra is aggódik. Az elmúlt hetekben több beteg is visszautasította, hogy donoroktól kapott szövetek kerüljenek a testükbe. Bár sokkal kockázatosabb, drágább és fájdalmasabb, de inkább a saját csontjaikat szeretnék beültettetni.

Robert Rigney, az Amerikai Szervbankok Egyesületének ügyvezetője a The Boston Globe riportjában elmondta, hogy valószínűleg csak egy maroknyi beteg kapott csontokat vagy szöveteket a BTS-től az elmúlt két évben. Az FDA és a brooklyni kerületi ügyvédi iroda nyomoz az ügyben, de egyelőre nem találtak bizonyítékot. Feltételezhető azonban, hogy a BTS dolgozói és munkatársai a hozzátartozók tudomása nélkül emeltek ki szöveteket a halottakból, és lefizették a New York-i temetők portásait, hogy hozzájuthassanak a testrészekhez, amelyeket később Floridában, Georgiában, New Jerseyben és Texasban értékesítettek.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.