2008. augusztus. 13. 10:38 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 13. 10:35 Olimpia

„Jól birkózott, de nem volt szerencséje Tamásnak”

Lőrincz Tamás kikapott első vigaszági mérkőzésén a kötöttfogású birkózók 66 kilós súlycsoportjában, így elbúcsúzott a további küzdelmektől a pekingi olimpián. A magyar versenyző a kubai Alain Miliantól kapott ki két menetben.


A 2006-ban Európa-bajnok, tavaly vb-ötödik, 21 éves Lőrincz annak köszönhetően maradt versenyben a bronzéremért, hogy a nyolcaddöntőben őt legyőző francia Steeve Guenot egészen a fináléig menetelt. A helyi idő szerint délutáni programban a 2005-ös budapesti világbajnokság harmadik helyezettjével nézett farkasszemet, és úgy szenvedett vereséget, hogy akciómentes volt mindkét szakasz, csak éppen minden alkalommal riválisa kapta az utolsó pontot (1-1, 1-1). A második felvonásban Lőrincz csinált ugyan egy pörgetést, de a bírók úgy látták, hogy nem volt értékelhető.

"Nem volt szerencséje Tamásnak, pedig egész nap jól birkózott, remekül védekezett, szinte nem is tudtak rajta akciót csinálni. Az ő próbálkozásaiért ugyanakkor nem mindig adták meg a pontokat, például az utolsó meccsen sem. Sajnálom." - mondta Struhács György szövetségi kapitány, miután tanítványa szomorúan az öltözőbe vonult.

A délelőtti programban az elődöntőben vereséget szenvedett, 74 kg-os Bácsi Péter magyar idő szerint 11:40 órakor birkózik a bronzéremért.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.