2008. augusztus. 11. 10:32 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 11. 10:33 Olimpia

A mai nap vívómérlege: egy ötödik hely

Nem jutott be az elődöntőbe Knapek Edina a pekingi olimpia női tőrversenyében, mivel a nyolc között 15-3-ra kikapott a címvédő Valentina Vezzalitól, ezzel együtt pontszerző lett, az ötödik helyen végzett. Mohamed Aida tizedikként, Varga Gabriella pedig tizenkettedikként fejezte be a versenyt.


KOVÁCS TAMÁS JEGYZETEI
Azt kell mondjam, mindhárom magyar versenyző olyan ellenféltől kapott ki, akik az adott pillanatban valóban jobbak voltak náluk. Mohamed Aida nem érezte a távolságot, Varga Gabi pedig szerintem idegesen tőrözött dél-koreai ellenfele ellen. Knapek Edinának a kétszeres olimpiai bajnok Valentina Vezzalival kellett szembenéznie, aki óriási klasszis. Lehetett volna jobb is, de ennyi jött ki ma a lányokból.








Knapek Edinának (balra) nem sok esélye volt
© MTI - Földi Imre
Az egyéniben kétszeres olimpiai, ötszörös világbajnok Vezzali a negyeddöntőben is bizonyította klasszisát, gyorsan ellépett 3-0-ra, onnantól pedig már azt csinált, amit akart. Knapek - aki világbajnokságon kétszer volt harmadik - nem találta a ritmust, nem igazán tudta, hogyan is szúrhatná meg Vezzalit. Bár később neki is volt három eredményes akciója, az idő előrehaladtával az összecsapás így is meglehetősen egyoldalúvá vált.

"Úgy érzem, kicsit elfáradtam az első két asszómban attól, hogy a közönséggel is meg kellett küzdenem. Mikor túljutottam a két kínain, talán túlságosan megkönnyebbültem. Sajnos elég hamar véget ért számomra a Vezzali elleni mérkőzés, nagyon jól vívott, és azt éreztem, hogy nem tudok mit csinálni. Végül is ötödik lettem, az nem rossz eredmény. A csapatversenyben mindenképpen szeretnénk érmet szerezni, így is jöttünk ki" - foglalta össze gondolatait, érzéseit Knapek.

Ebben a szakágban egyértelműen a papírforma érvényesült, az elődöntőbe a világranglista első négy helyezettje - három olasz és egy dél-koreai vívó - jutott be.

2008-AS NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, PEKING
VÍVÁS, NŐK, TŐR EGYÉNI

NEGYEDDÖNTŐ:
Valentina Vezzali (olasz) - Knapek Edina (magyar) 15-3

NYOLCADDÖNTŐ:
Hjun Hi Nam (dél-koreai) - Varga Gabriella (magyar) 15-4
Jevgenyija Lamonova (orosz) - Mohamed Aida (magyar) 15-5












További olimpiai híreink