2008. augusztus. 11. 06:19 Vincze Szabolcs Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 12. 11:42 Olimpia

Görbiczék botrányos bíráskodás mellett döntetlent játszottak

28-28-as döntetlent játszott a magyar női kézilabda-válogatott Brazília ellen. A félidőben még magabiztosan vezetett Hajdu János csapata, de a végül még nekik kellett egyenlíteniük. Remek brazil kapusjáték és botrányos lengyel játékvezetés jellemezte a második félidőt.


KÖKÉNY BEA JEGYZETEI
Az első félidő úgy alakult, ahogy én és szerintem mindenki várta. A másodikban azonban leblokkoltunk, nyitott védekezésük ellen egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni, amit agresszívan és hatékonyan alkalmaztak. A kapusukat felhoztuk és a végén még mi örülhettünk a döntetlennek. A bíráskodást felemásnak éreztem, mindkét csapat kárára tévedtek. A végén én úgy éreztem, hogy kompenzálni akarnak felénk, és döntetlenre fújták a mérkőzést. Láthatóan nem ők akarták eldöntetni a végeredményt.









Vérten Orsolya (középen) küzd a brazil játékosokkal
© MTI - Koszticsák Szilárd
Magyar szempontból jól kezdődött a mérkőzés, hiszen Görbicz Anita, Kovacsicz Mónika és Szamoránsky Piroska révén gyorsan elhúztunk 3-0-ra. Ezután azonban zsinórban négy gólt kaptunk, és Cavaleiro vezetésével a brazilok 4-3-ra átvették a vezetést. Hajdu János ekkor időt kért, hogy megtörje az ellenfél lendületét, nem utolsó sorban pedig azért, hogy rendet tegyen a fejekben.

Ez láthatóan sikerült is, hiszen a magyar csapat megint elhúzott három góllal, majd tartotta - sőt növelte - előnyét (13-8). Görbicz szinte megállíthatatlan volt, szokás szerint most sem tudott mit kezdeni vele az ellen védelme, Pálinger Katalin pedig most hozta szokásos formáját, és ziccerek sorát hárította. A jobb szélen Kovacsicz többször is átejtette Masson kapust zseniális ejtésével. 

A hajrában időnként ki-kihagyott a támadó és védőjátékunk, több labdát is eladtunk és csak Pálinger klasszisának köszönhetjük, hogy nem kaptunk újabb gólt. A 25. percben a magyar kapus remek helyzetfelismerésről tett tanúbizonyságot, amikor észrevette, hogy a brazil hálóőr kinnt áll a kapujából és hajszál híján gólt szerzett saját kapujából.

Diniz időközben két kétperces kiállítást is begyűjtött Görbicz Anitával szemben, a magyar irányító fantasztikusan fogta össze a csapatot. A brazilok közül egyedül Santos volt nehezen tartható, elsősorban átlövésből talált többször is hálóba. A magyar védelem nem tudott rendesen zárni előtte, váratlanul és ütemtelenül lőte el a labdát, amivel még Pálingert is becsapta. A félidő végén még Görbicz hetest hibázott, de magabiztos, öt gólos magyar vezetés állt az eredményjelzőn. (17-12)

A második játékrész anníira borzalmasan kezdődött szempontunkból, amennyire jól az első: a magyar védelmen kény-kedve szerint átsikló Amorim vezetésével a brazil csapat kiegyenlített. (17-17) Görbicz-cel egyre többet és egyre alattomosabban szabálytalankodtak a brazilok, nyilván ilyen utasítást kaptak Juan Olivertől a szünetben. Különösen Diniz, aki tiszta eszközökkel gyakorlatilag képtelen volt megállítani a magyar játékmestert. 

Ugyanakkor a dél-amerikai kapus a felesleges kifutásaitól eltekintve remekül védett, a támadásokban Amorimot pedig egyszerűen képtelen volt tartani az aktuális embere. Fej-fej mellett haladt a két csapat, a brazilok nagyon összeszedték magukat. Látni lehetett, hogy ez a meccs csak a végjátékban fog eldőlni. Támadásaink pontatlanok voltak, ugyanakkor a brazil kapus szinte mindent kivédett.

Védelmük egyre durvábban tette a dolgát, a két lengyel bíró azonban elveszthette a sípját, mert ritka agresszív és szándékos szabálytalanságokat hagytak megtorlatlanul. A sikertelenség kicsit frusztrálta is a lányokat, ez a játékvezetők ténykedésével és Masson zseniális védéseivel kiegészülve azt eredményezte, hogy a brazilok megfordították a mérkőzést. (26-25)

Az utolsó tizenöt másodpercre Pálinger helyett Vérten Orsolya állt be. A két lengyel bíró ítéletei már-már az amatőr kategóriába tartoztak, de így is egyenlíteni tudtunk: Tomori Zsuzsanna az utolsó másodpercben (!) kiegyenlített, így egy pontot megmentett. (28-28) Könnyen indult, de nehéz lett a vége. A bírókról pedig annyit: persze ők is hibáznak, de olimpián ennyiszer bakizni egyszerűen megengedhetetlen.

2008-AS NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, PEKING
NŐI KÉZILABDA, B CSOPORT
MAGYARORSZÁG - BRAZÍLIA 28-28 (17-12)
Peking, Olimpiai Sportközpont, 1000 néző V.: Baum, Goralczyk (lengyelek)
Gólszerzők: Görbicz 8/3, Kovacsicz 6, Szamoránsky 6,Tomori 3, Vérten 2, Ferling, Szűcs , Tóth T. , ill. Amorim 10, Nascimento 6/1, De Oliveira 4, Santos 4/1, Rosas 2, Cavaleiro, Da Silva
Hétméteresek: 3/6, ill. 2/2
Kiállítások: 12, ill 12 perc











További olimpiai híreink