2008. augusztus. 16. 14:05 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 16. 14:14 Olimpia

Negyedik a női tőrcsapat

Negyedik helyen végzett a magyar női tőrcsapat a pekingi olimpián, miután a bronzmérkőzésen 32-23-ra kikapott az olasz válogatottól.

Egyértelműen az olaszok voltak az összecsapás esélyesei, már csak azért is, mert korábban, az egyéni versenyben a három csapattag közül kettő dobogóra állhatott: Valentina Vezzali győzött, Margherita Granbassi pedig harmadik lett.

Bernát Zoltán szövetségi kapitány Knapek Edina helyére Ujlaky Virginie-t állította be, aki Mohamed Aidával és Varga Gabriellával együtt igyekezett kiharcolni a bronzérmet.

Az olaszok kezdtek jobban, Ilaria Salvatori 3-0-ra verte Ujlakyt, majd Varga kikapott Vezzalitól, Mohamed pedig döntetlent ért el Granbassival szemben, az első kör után így 4-10 volt az állás. Az ötödik párban született először magyar részsiker, Ujlaky 5-2-re bizonyult jobbnak Granbassinál. Szükség is volt a felzárkózásra, mert addigra kezdett meglehetősen egyoldalúvá válni az összecsapás. A hetedik asszóban Varga verte 4-1-re Granbassit, és már csak három találatnyi volt a különbség (15-18). Aztán Mohamed 17-21-nél adta át a helyet Ujlakynak, aki Vezzali ellen próbálta ledolgozni a hátrányt, sikertelenül. A végén már szorította az idő is, az egyéni olimpiai bajnok pedig taktikusan használta ki az ebből adódó előnyt. Az olaszok úgy is végig kézben tartották az összecsapást, hogy különböző szabálytalanságok miatt négy piros lapot, ezzel együtt négy büntetőpontot kaptak.

"Amikor 18-16-ra vezetett az ellenfél, úgy éreztem, van még esély, de Aida két tusánál is érdekesen ítélt a zsűri" - értékelte a bronzmérkőzést Bernát Zoltán szövetségi kapitány. "A csapatban előzőleg némi feszültséget keltett, hogy Ujlaky nem fogadta el, hogy egyéniben nem indulhat. Ami az általános feltételeket illeti, óriási hendikeppel indultunk a mezőnyhöz képest, megszűntek a sportiskolák, akadozik az utánpótlás, az állam mindenhová csak csöpögteti a pénzt, ezért nem jönnek az eredmények. El kell dönteni, hogy mire van szükség, tömegsportra vagy élsportra, és ha utóbbira, akkor arra áldozni kell."

"Nem vagyok elégedett, csak két asszót nyertünk, bár ezt nem is igazán számoljuk. Végig éreztük, hogy van keresnivalónk. Ugyanúgy küzdöttünk és dolgoztunk, mint a felkészülés során" - mondta Varga.

Eredmények:

A 3. helyért:
Olaszország-Magyarország 32-23
Negyeddöntő:
Oroszország-Egyiptom 45-23
Olaszország-Kína 37-24
Egyesült Államok-Lengyelország 31-31
Magyarország-Németország 35-31
Elődöntő:
Oroszország-Olaszország 22-21
Egyesült Államok-Magyarország 35-33
5-8. helyért:
Kína-Egyiptom 45-24
Németország-Lengyelország 32-27


További olimpiai híreink.