Rasszista orvosi beavatkozások a 20. századi Amerikában
Az IBM és a náci rezsim kapcsolatát leleplező könyvével világhírűvé vált Edwin Black legújabb írásában a 20. század amerikai eugenikai programjáról rántja le a leplet. Black adatai szerint az Egyesült Államokban az elmúlt évszázadban 60 ezer, többségében szegény és színes bőrű embert vetettek kényszersterilizálás alá.
Black nemrégiben megjelent, War Against the Weak (Háború a gyengék ellen) című könyvében 50 ezer vonatkozó dokumentumra, kórházi és bírósági aktára, naplóra hivatkozva nem kevesebbet állít, mint azt: a 20. században befolyásos amerikaiak egy klikkje orvosi eszközökkel valóságos keresztes hadjáratot folytatott szegények, betegek, alkoholisták, bűnözők, de mindenekelőtt a színes bőrű lakosság ellen.
Könyvében Black bemutatja a program kialakulásának hátterét is. A 20. század elején az Egyesült Államok újkeletű szociális problémákkal küszködött. 1890 és 1820 között csaknem 17 millió európai szállt partra a jobb élet reményében az ország keleti partjain, emellett érkeztek bevándorlók Ázsiából és Mexikó felől is. Az újonnan jötteket az amerikai társadalom nehezen fogadta be, s a lakosság félelmeit csak fokozták a kutatók, közgazdászok, orvosok áltudományos megállapításai a bevándorlók genetikájáról. „A legnagyobb problémát az itt élő négerek okozzák” - hirdette az eugenikai megoldást szorgalmazó tudósok vezéralakja, a Harvard egyetemen végzett Charles Davenport, a „fekete rassz azonnali exportját” ajánlva. „Ellenkező esetben utódaink átadhatják hazánkat a feketéknek, a barnáknak és a sárgáknak, maguk pedig kénytelenek lesznek Új-Zélandtól menedékjogot kérni” - riogatta az ilyesfajta megállapításokra fogékony amerikaiakat Davenport.
Hadjáratához Davenport támogatókat is talált az Amerikai Állattenyésztők Szövetségének (American Breeders Association – ABA) képében. „A gyengék elfojtásában és a jobbak tenyésztésében elért eredményeink ugyanúgy hasznosíthatóak lehetnek az emberek esetében is, mint a marháknál és a birkáknál” - áll egy korabeli ABA-szövegben. Davenport tanácsára 1903-ban, az ABA két állandó - növénytermesztő és állattenyésztő - részlege mellé létrehozták az eugenikai bizottságot is. E bizottság feladatául olyan módszerek kidolgozását kapta, melyek segítségével lehetővé válik az amerikai lakosság osztályozása egyének, családok, népcsoportok és rasszok alapján. Első jelentésében meg is írta, hogy a legkevesebb 2 millió nyomorúságos helyzetben élő, beteg, gyengeelméjű, rokkant és bűnöző amerikai eltartása évi 100 millió dollárjába kerül az államnak, ez az összeg azonban megspórolható lenne a „gyengék” sterilizálásával. E feladat kidolgozására alakította meg Davenport az Eugenics Record Office-t (ERO), mely 1910-re felkészítette és kiküldte az ország kórházaiba, elmegyógyintézeteibe, börtöneibe, árvaházaiba, vakok és siketek iskoláiba az emberek kategorizálására szerintük alkalmas kérdezőbiztosait.
A rasszista ideológiát az ország elitegyetemei is átvették: a Columbia, a Cornell és a Brown eugenikai kurzusok indításával hitelesítette az országban egyre népszerűbb áltudományt. Black könyvében rámutat arra is, hogy a Harvard, a Princeton és a Yale által kidolgozott intelligenciatesztek szerint a feketék és a zsidók 70-80 százaléka félkegyelmű vagy idióta volt. Az „állapotfelméréseket” rendszerint gyors orvosi vizsgálatok követték, melyek megállapították: mivel az elmezavar, a vakság, a gyengeelméjűség, az elszegényedés, a hajlam a bűnözésre, az erkölcstelenség „öröklődő és továbbadható”, a szaporodás az ilyen „betegséggel” küzdő emberek számára nem ajánlott. Black szerint a kényszersterilizálások többségükben még csak nem is voltak illegálisak. 1907-ben Indiana engedélyezte először törvény útján az eugenikai kényszerbeavatkozásokat, később 32 további állam követte az indianaiak példáját.
Black szerint az ERO vezetésével megbízott egykori falusi tanító, Harry Laughlin módszerei a náci tudósok figyelmét is felkeltették, és kutatásainak eredményeit a „germán faj megtisztításához” nagymértékben fel is használták. Munkássága elismeréséül Laughlin 1936-ban díszdoktori címet kapott a heidelbergi egyetemtől.
Fordulatot az amerikai közvélemény hozzáállásában a második világháború hozott, mely alatt az eugenika iránti szimpátia gyorsan csökkent, és az ERO-t is bezárták. Black szerint azonban a náci orvosok rémtettei iránt érzett általános iszonyat sem akadályozta meg azt, hogy a kényszersterilizálások a világháborút követően is folytatódjanak. Indianában még a hetvenes években is történtek kényszerű méheltávolítások, többek közt kezdő nőgyógyászok oktatásaként álcázva, Észak-Karolina pedig csupán az elmúlt év áprilisában törölte azt a törvényét, mely bizonyos feltételek megléte esetén engedélyezte a kényszersterilizációt.
Könyvében Black bemutatja a program kialakulásának hátterét is. A 20. század elején az Egyesült Államok újkeletű szociális problémákkal küszködött. 1890 és 1820 között csaknem 17 millió európai szállt partra a jobb élet reményében az ország keleti partjain, emellett érkeztek bevándorlók Ázsiából és Mexikó felől is. Az újonnan jötteket az amerikai társadalom nehezen fogadta be, s a lakosság félelmeit csak fokozták a kutatók, közgazdászok, orvosok áltudományos megállapításai a bevándorlók genetikájáról. „A legnagyobb problémát az itt élő négerek okozzák” - hirdette az eugenikai megoldást szorgalmazó tudósok vezéralakja, a Harvard egyetemen végzett Charles Davenport, a „fekete rassz azonnali exportját” ajánlva. „Ellenkező esetben utódaink átadhatják hazánkat a feketéknek, a barnáknak és a sárgáknak, maguk pedig kénytelenek lesznek Új-Zélandtól menedékjogot kérni” - riogatta az ilyesfajta megállapításokra fogékony amerikaiakat Davenport.
Hadjáratához Davenport támogatókat is talált az Amerikai Állattenyésztők Szövetségének (American Breeders Association – ABA) képében. „A gyengék elfojtásában és a jobbak tenyésztésében elért eredményeink ugyanúgy hasznosíthatóak lehetnek az emberek esetében is, mint a marháknál és a birkáknál” - áll egy korabeli ABA-szövegben. Davenport tanácsára 1903-ban, az ABA két állandó - növénytermesztő és állattenyésztő - részlege mellé létrehozták az eugenikai bizottságot is. E bizottság feladatául olyan módszerek kidolgozását kapta, melyek segítségével lehetővé válik az amerikai lakosság osztályozása egyének, családok, népcsoportok és rasszok alapján. Első jelentésében meg is írta, hogy a legkevesebb 2 millió nyomorúságos helyzetben élő, beteg, gyengeelméjű, rokkant és bűnöző amerikai eltartása évi 100 millió dollárjába kerül az államnak, ez az összeg azonban megspórolható lenne a „gyengék” sterilizálásával. E feladat kidolgozására alakította meg Davenport az Eugenics Record Office-t (ERO), mely 1910-re felkészítette és kiküldte az ország kórházaiba, elmegyógyintézeteibe, börtöneibe, árvaházaiba, vakok és siketek iskoláiba az emberek kategorizálására szerintük alkalmas kérdezőbiztosait.
A rasszista ideológiát az ország elitegyetemei is átvették: a Columbia, a Cornell és a Brown eugenikai kurzusok indításával hitelesítette az országban egyre népszerűbb áltudományt. Black könyvében rámutat arra is, hogy a Harvard, a Princeton és a Yale által kidolgozott intelligenciatesztek szerint a feketék és a zsidók 70-80 százaléka félkegyelmű vagy idióta volt. Az „állapotfelméréseket” rendszerint gyors orvosi vizsgálatok követték, melyek megállapították: mivel az elmezavar, a vakság, a gyengeelméjűség, az elszegényedés, a hajlam a bűnözésre, az erkölcstelenség „öröklődő és továbbadható”, a szaporodás az ilyen „betegséggel” küzdő emberek számára nem ajánlott. Black szerint a kényszersterilizálások többségükben még csak nem is voltak illegálisak. 1907-ben Indiana engedélyezte először törvény útján az eugenikai kényszerbeavatkozásokat, később 32 további állam követte az indianaiak példáját.
Black szerint az ERO vezetésével megbízott egykori falusi tanító, Harry Laughlin módszerei a náci tudósok figyelmét is felkeltették, és kutatásainak eredményeit a „germán faj megtisztításához” nagymértékben fel is használták. Munkássága elismeréséül Laughlin 1936-ban díszdoktori címet kapott a heidelbergi egyetemtől.
Fordulatot az amerikai közvélemény hozzáállásában a második világháború hozott, mely alatt az eugenika iránti szimpátia gyorsan csökkent, és az ERO-t is bezárták. Black szerint azonban a náci orvosok rémtettei iránt érzett általános iszonyat sem akadályozta meg azt, hogy a kényszersterilizálások a világháborút követően is folytatódjanak. Indianában még a hetvenes években is történtek kényszerű méheltávolítások, többek közt kezdő nőgyógyászok oktatásaként álcázva, Észak-Karolina pedig csupán az elmúlt év áprilisában törölte azt a törvényét, mely bizonyos feltételek megléte esetén engedélyezte a kényszersterilizációt.
