Viharfelhők gyülekeznek a sokak által irigyelt, példátlanul sikeres, hatalmas szurkolótáborral, kiterjedt szponzori körrel, klasszis futballistákkal és óriási televíziós jogdíjbevételekkel büszkélkedő olasz elitklubok fölött. Az öt olasz sztárcsapat, AC Milan, az AS Roma, az Internazionale, az SS Lazio és a többieknél némileg jobb helyzetben lévő Juventus tavalyi éves bevétele összesen 825 millió euró volt, költségük viszont összesen 1,2 milliárd euróra rúgott; ebből 582 millió csak a játékosok és edzők bérére ment el.
A nagy klubok mérlegadatai eddig is mutattak bizonytalanságokat. A kellemetlen újdonság most az, hogy a korábban mesés áron megvásárolt sztárfutballistákat nem sikerült még mesésebb áron eladniuk: a játékosok eladásából származó bevételek 67,4 százalékkal estek a megelőző évihez képest, ebből 300 milliós hiány keletkezett. Egyedül az Inter volt képes itt nyereséget felmutatni: a brazil Ronaldo eladása a Real Madridnak 45 millió eurót hozott.
Az öt csapat vesztesége idén eddig összesen 271 millió euró, de ennek akár négyszerese is lehetne a Berlusconi kormány „megkerülős csele”, az „adósság-elegyengetésnek" becézett rendelet nélkül. Az olasz miniszterelnök, aki az AC Milan labdarúgócsapatának tulajdonosa is egyben, idén dobott mentőövet az eladósodott kluboknak: rendeletben tette lehetővé számukra, hogy a megvásárolt futballista vételárának, illetve értékcsökkenésének elszámolását ne a pusztán játékos (adott esetben csupán két-három éves) szerződésének időszakában oszthassák fel, hanem tíz éven át. A klubok tehát tíz éven át évi több száz millió euró értékű amortizációval növelhetik készpénzállományukat, s ezzel kozmetikázhatják éves mérlegüket. A számviteli trükköt alkalmazva a klubok azt gondolták, fellélegezhetnek, s ez elkövetkező időszakot nyugodtabban, a társaságok szanálásával, a nadrágszíj meghúzásával, a bérekre fordított összegek csökkentésével tölthetik.
Ám alighogy elkezdődött az ágazaton belüli ésszerűsítés (a játékosok fizetése egy év alatt 2,4 százalékkal csökkent, s az egyesületek egyéb költségeik is némileg alacsonyabbak lettek), az eredetileg is nehezen elfogadott kormányrendeletet további támadások érik. Előbb az olasz számviteli szervezet (OIC) fejezte ki nemtetszését az adósság-átütemezési rendelet miatt, majd az olasz képviselőház költségvetési bizottságának elnöke, Giancarlo Giorgetti nevezte „politikai és számviteli gyalázatnak” az új szabályt. Legújabban Mario Monti, európai versenyjogi biztos találta az állami segítségnyújtás ilyen formáját az európai számviteli szabályokkal összeegyeztethetetlennek. Előzetes vizsgálódásait követően november 11-én Monti az EU végrehajtó testülete elé viszi az ügyet, ez pedig végső soron a rendelet visszavonásával is járhat. Mario Monti jogi szakértői úgy látják: a klubok többszörös gazdasági előnyre tesznek szert, hiszen úgy értékelődnek le a játékosok szerződései, hogy a veszteségnek a mérlegben nincs nyoma. Ez a módszer megóvja őket attól, hogy veszteségeik finanszírozása érdekében tőkeemelésre kényszerüljenek, esetleg új tulajdonosok bevonásával. Ráadásul a rendelet a veszteségek csökkentésére módot adó időszakot tolja ki, így a burkolt állami támogatással gazdasági előnyt nyújt. A nemzetközi labdarúgókupákban vetélkedő, televíziós jogokért és szponzorokért harcoló olasz klubcsapatok állami doppingja jogtalan versenyelőnyhöz juttatná őket a többi klubcsapathoz képest.
Mivel a november 11-e közeleg, szerdán asztalhoz ülnek a labdarúgó liga és a kormány képviselői, hogy valamiféle stratégiát vázoljanak fel az olasz labdarúgás és a rendelet megmentése érdekében. Az ügy érdekessége, hogy kormánypárti sorokból egyedül a populista szólamokat hirdető Lega Nord (LN, Északi Liga) képviselői ellenezték a futballnak nyújtandó állami kedvezményt. „A törvény, túl azon, hogy alapvető mérlegelőírásokat sért, csak egy sokadik formája az olaszok jó szokásának, a halogatásnak” – mondta a LN egyik képviselője.