2003. július. 29. 13:02 hvg.hu Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 non-base

Budapest Plage: nem adott építési engedélyt az önkormányzat

A XIII. kerületi Önkormányzat építési osztálya még nem adta ki a Budapest Plage megrendezéséhez szükséges építési engedélyt, és úgy tűnik, nem is adhatja azt ki. Az önkormányzat szerint ugyanis az állategészségügyi és élelmiszerellenőrzési hatóság nemleges választ adott a szervezőknek a plázs létrehozására.

Az önkormányzat szóvivője, Gellért Lajos szerint az építési osztály azért nem tudja kiadni az engedélyt, mert nem áll rendelkezésére a hozzájáruláshoz szükséges valamennyi dokumentum. A szóvivő közölte, hogy az építési osztály információi szerint az állategészségügyi és élelmiszerellenőrzési hatóság nemleges választ adott a szervezőknek a plázs létrehozására, mert több ponton is aggályosnak találta az élelmiszerek tárolására vonatkozó terveket. Ha minden hatóság nyilatkozata a szervezők birtokában lenne, és azok kivétel nélkül engedélyeznék a rendezvényt, nyilván az építési osztály is megadná a hozzájárulását – tette hozzá Gellért.
A Budapest Plage-t rendező cég ügyvezetője, Bér Beatrix hétfőn azt jelentette be, hogy megkapták a programsorozathoz szükséges engedélyeket, így az eredetileg tervezett időpontban, augusztus 6-án nyit a pihenőpart az alsó Újpesti rakparton. Az ügyvezető kedden azt mondta, hogy a társaság továbbra is várja a kerület építési engedélyét, mert a mai napig úgy tudják, hogy megkapják a hozzájárulást. (MTI)
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.