Állati!
Két héttel ezelőtt Fadd-Domboriban biztonsági őrök megkínoztak egy kutyát. A hírre sokan felhördültek, és a professzionális állatvédők a civil aktivistákkal összefogva a hasonló esetek miatt kiróható büntetés szigorítását követelik, valamint aláírásgyűjtésbe kezdtek. Ebben partnerük Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter, korábban a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója is. Ön szerint eredménnyel jár-e az aláírásgyűjtés, és kellő figyelmet szentelnek-e az ügynek a honatyák?
Ez nem azt jelenti, hogy az állatok bántalmazása ily ritkán fordulna elő, hanem azt, hogy az ügyek nem nagyon jutnak el a hatóságokhoz. Persze az állatok bántalmazásáról még sosem készült statisztika, de például a kétszáz kutyának otthont adó Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány szekszárdi menhelyére érkező négylábúak 20-30 százalékán észrevehető, hogy nem épp állatbaráti módon tartották őket. A Rex Kutyaotthon Alapítvány négy éve tartja fenn állatvédelmi irodáját, ahova Király Péter alapító szerint naponta egy-egy kínzással kapcsolatos telefonbejelentés érkezik. Bár az is igaz, hogy ezek hátterében "nem egy esetben a rossz szomszédi viszony áll". Az állatok bántalmazásának fő oka nagy valószínűséggel nem nagyon különbözik például attól, ha egy erősebb fiú megver egy nála kisebb, cingárabb legénykét: szakértők szerint motiváció lehet a hatalom érzékeltetése, de szerepet játszat akár a minket körülvevő, egyre növekvő mértékű agresszió látványa is. "Akik felnőtt korukban bántalmazzák a családjukat, azok gyerekkorukban állatokon kezdték" - summázta véleményét Fiáth Szilvia, a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány elnöke.
"Ma Magyarországon jóformán büntetlenül ki lehet dobni a tizedik emeletről egy kutyát csak azért, mert az megkapargatta a tapétát. Ez elfogadhatatlan" - fejtette ki álláspontját Király Péter. S nem ő az egyetlen, aki így gondolja: az elmúlt hetekben - főleg a fadd-dombori eset hatására - megszaporodtak az állatkínzás büntetésének szigorítását szorgalmazók. A Fauna állatvédő egyesület például másokkal együtt azért kezdeményez aláírásgyűjtést, hogy az állatkínzás kerüljön be a büntető törvénykönyvbe (Btk.); reményeik szerint két hónap alatt összegyűlik az az 50 ezer aláírás, ami ahhoz kell, hogy országgyűlés napirendre tűzze az ügyet. Bizakodásuk talán nem megalapozatlan: a múlt hétvégén Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter elsőkén írta alá a kezdeményezést, és Fiáth Szilvia szerint nemsokára Lampert Mónika belügyminiszter neve is odakerül az ügyet támogatók közé.
A Btk. ilyen értelmű módosítása nemcsak civil szervezeteknek jutott eszébe: Gusztos Péter és Hankó Faragó Miklós szabaddemokrata képviselők várhatóan a napokban nyújtják be saját törvénymódosítási javaslatukat. Ebben többek közt indítványozzák, hogy az állatkínzás minősített esetként kerüljön be a Btk.-ba; az állatkínzást pedig határozzák meg úgy, mint ami az állat halálát vagy maradandó egészségkárosodását okozza akár közterületen, akár pedig tartás közben. Szankcióként a képviselők egy évig terjedő szabadságvesztést javasolnak, amit pénzbüntetésre vagy közmunkára lehetne átváltani. "A börtönbüntetés csak a legdurvább esetekben merülne fel, de például hasznosnak tartanám, ha az érintettek a közmunkát egy állatmenhelyen végeznék el" - nyilatkozta lapunknak Gusztos Péter. "A fadd-dombori eset most nagyon felkeltette a nyilvánosság érdeklődését a téma iránt, emellett pedig talán a közelgő EU-csatlakozás miatt jobban odafigyelünk e hiányosságainkra" - válaszolta Fuér Angéla a hvg.hu kérdésére, hogy miért épp most került sor társadalmi összefogásra egy évtizedek óta ismert jelenséggel kapcsolatosan. Parlamenti képviselők amúgy már 2001-ben kezdeményezték az állatkínzás Btk.-ba emelését, ám akkor a tárgyaló bizottság nem javasolta, hogy a módosítás a parlament elé kerüljön. Az EU országaiban egyébként már majdnem mindenütt szabadságvesztéssel büntetik azokat, akik állatokat bántalmaznak: Ausztriában például egy, Németországban pedig maxiumum három év szabadságvesztésre ítélhető az, aki "gerinces állatot (ide tartoznak a patkányok is) elfogadható indok nélkül megöl, vagy szükségtelen szenvedést okoz".