2003. március. 06. 16:37 hvg.hu Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 non-base

"Európa-híd" épül a Dunán az uniós csatlakozás népszerűsítésére

Az európai uniós csatlakozás népszerűsítésére Európa-híd néven pontonhíd épül a jövő hét végén a Dunán. A tervek szerint a március 15-i központi állami ünnepség résztvevői ezen a hídon közelítik majd meg a Kossuth téri zászlófelvonást.

Az átkelőt március 14-én délutánra építi fel a Magyar Honvédség. A hidat összesen 132 nagyméretű, nemzetiszínű szélforgóval, száz európai uniós zászlóval, éjszakára pedig fáklyákkal díszítik fel. A hídon, valamint a budai oldalon létesülő színpadon kulturális programok, zene és tánc várja az érdeklődőket, valamint kóstolót nyújtanak a tagországok jellegzetes ételeiből.
Suba János, az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) ügyvezető titkára közölte: a rendezvény kapcsolódik a nemzeti ünnephez is, erre utal az, hogy a nemzeti színű szélforgók működés közben nagyméretű kokárdákat mintáznak. A tervek szerint a március 15-i központi állami ünnepség résztvevői ezen a hídon közelítik majd meg a Kossuth téri zászlófelvonást. A dunai hajóközlekedés miatt a pontonhidat szombaton és vasárnap 12 és 16 óra között szétnyitják, de este 22 óra és reggel 8 óra között sem lesz járható.
Az ügyvezető titkár elmondta, hogy a Magyar Honvédség kiképzési feladatként minden évben felépíti ezt a pontonhidat, így az nem kerül pénzébe a közalapítványnak. Suba hozzátette, hogy a nappali látványelemekre 12 millió forintot, a fáklyákra 2,3 milliót, a műszaki lebonyolításra mintegy 7 milliót, az energiaellátásra 1,2 milliót, a színpad és a kordonok felállításra 3,5 milliót, míg a műsorokra és eseményekre 20 milliót költ a közalapítvány. A híd ötlete a SuperGroup művészcsoporttól - melynek tagja a televíziós műsorvezető Till Attila is - származik. A csoport arról vált ismertté, hogy tagjai tavaly április elsején becsomagolták az Erzsébet hidat.
Az EUKK jövő hét vége után indítja el azt a kampányt, amelyben már nem a kérdezésre, hanem a népszavazáson való részvételre buzdítják az embereket. (MTI)
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?