2003. február. 24. 18:25 hvg.hu Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 non-base

Csak afrikaiakon és ázsiaiakon segít egy új AIDS-gyógyszer

Egy amerikai gyógyszeripari cég által tesztelt AIDS-gyógyszer nem minden emberen, csak az afrikai és az ázsiai származásúakon segít - jelentették be hétfőn. A svájci Roche gyógyszergyár AIDS kezelésére alkalmas új szere, a Fuzeon ugyanakkor rekordösszegbe, évi 18980 euróba fog kerülni: elemzők korábban maximum 15 ezer eurós éves költséget vártak.

Az amerikai VaxGen Inc. vállalat által kifejlesztett Aidsvax nevű védőoltás mindössze 3,8 százalékkal csökkentette a HIV-fertőzés arányát az ötezer főből álló kísérleti csoportban a kontrollcsoporthoz képest, ám ezen belül az ázsiai és afrikai származású egyéneknél az aránycsökkenés 67 százalékos volt. A vállalat nem közölt feltételezést az eltérés okára, de mivel úgy vélik, először sikerült egyáltalán valamennyire is hatásosnak látszó védőoltást kifejleszteni, a kísérleteket folytatják. A VaxGen részvény árfolyama a bejelentést követően meredeken zuhant a new yorki tőzsdén: 77 százalékot vesztett értékéből pénteki záróárához képest.
A Roche új elven működő szerének adagolása napi két injekció formájában naponta 52 euróba kerül - jelentette be hétfőn a cég. A Fuzeon célja, hogy megakadályozza az AIDS-vírus, a HIV beépülését az egészséges emberi védekezősejtekbe. A Roche az igen bonyolult, több mint százlépéses gyártási eljárással indokolta a kezelés árát. A cégnél úgy becsülik, hogy az amerikai Trimeris Inc. biotechnológiai vállalattal közösen kifejlesztett szerből a felfutás után, évente 740 millió dollár csúcsbevétel várható. A gyógyszergyártó úgy gondolja, hogy jövő év végére 32 ezer beteg kaphat ilyen kezelést, és a számuk 39 ezerre nőhet 2005 végére. A világon jelenleg 43 millió HIV-fertőzött embert tartanak számon, 2002-ben 3 millióan haltak meg AIDS-ben.
Az utóbbi években, a nemzetközi felháborodás hatására, más gyógyszergyárakhoz hasonlóan a Roche is engedményeket adott az AIDS-gyógyszerek árából a legjobban sújtott afrikai, fejlődő országok számára. Míg az AIDS elleni szer éves költsége megközelíti a 20 ezer dollárt, Csádban az egy főre jutó éves GDP alig haladja meg a 200 dollárt, és még az egyik leggazdagabbnak tartott afrikai állam, Dél-Afrika GDP-je is csak 3170 dollár évente. A Roche AIDS-kutató részlegének vezetője, David Reddy ennek ellenére hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a Fuzeon árából nem lehet engedni. "Még ha önköltségi áron adnánk, akkor sem való a fejlődő országoknak" - mondta, hozzátéve, hogy a gyógyszer fejlesztése 840 millió svájci frankba került. (MTI)
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.