Napi merítés hvg.hu 2011. május. 08. 12:18

Magyartalanul beszél a készülő országmárka megalkotója

"Egy év eltelés volt." Ezt nem Parti Nagy Lajos, és nem is Schmitt Pál mondta, hanem a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettesétől származik - írja a Sajtós pogi című blog.

Debrecenben tartott előadást május 4-én Böszörményi-Nagy Gergely, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, a készülő "országmárka" egyik megalkotója.

A kommunikációs vezető papír nélkül adott elő, verbális fantáziája így szabadon szárnyalhatott. Ennek köszönhetően olyan szóösszetételekkel gazdagította nyelvünket, mint például: "meg kell szokatnunk velük". Az idő múlásának rögzítésével is nagyot alkotott: "egy év eltelés volt". De azt is szépen fogalmazta meg, hogy munkacsoportjuk rendszeres Facebook-használó: "kiemelt felhasználási aktivitással vagyunk ott a Facebookon". Szövege tele volt olyan tudománykodóan anglomán kitételekkel, miszerint "mi a targetált és jobban célzott kommunikációban hiszünk". Szót ejtett arról is, hogy a Magyarországról külföldön kialakított képnek jót tenne a magyar zenei nevelés reklámozása, amit sajátosan így írt körbe: "zenei nevelésben Magyarország nem mondta el a világnak, hogy ebben ő volt és ő a világ legjobbja" - írja a Sajtós Pogi blog szerkesztője.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.