Az online videoszolgáltatás kihívásairól, konkurensekről, a magyar-amerikai munkamegosztásról beszélgetett a Webisztán blog szerzője a Ustream társalapítójával, a cég budapesti fejlesztőcsapatának vezetőjével, Fehér Gyulával.
Az interjúból megtudhatjuk, hogy nem olyan régen élesítették a Ustream japán verzióját, ami egy japán befektetőnek köszönhető. "Amióta létezik a Ustream, Japán mindig a második legerősebb piacunk volt, annak ellenére, hogy nem volt semmiféle lokalizáció. 127 milliós országról van szó, magas vásárlóerejű felhasználókkal, akiket ráadásul érdekelnek az új technológiák és az infrastruktúrájuk is megvan hozzá, hogy használják őket. Az amerikai-magyar munkakapcsolatról pedig elmondható, hogy az általános cégvezetés, a marketing, az üzleti fejlesztés, a tartalomakvizíció és a pénzügy, valamint a terméktervezés nagy része a kaliforniai részleghez tartoznak. Budapesten történik a technológiai stratégia kidolgozása, a teljes kutatás-fejlesztés és a terméktervezés egy része - nyilatkozta az Ustream társalapítója.
Az interjúból az is kiderül, lesz-e magyar lokalizáció, valamint arra is fény derül, hogy a társalapítónak van-e valamilyen víziója arról, hogyan fogják használni a jövőben a felhasználók a szolgáltatást. A teljes interjú elolvasásához látogasson el a Webisztán blogra.