A dalai láma családjával – Szüleinek összesen 16 gyermeke született (a parasztcsaládokat a szükség rákényszerítette, hogy nagy családokat tervezzenek), azonban csak hét érte meg közülük a felnőttkort. A dalai láma édesanyjára úgy emlékszik, mint a legkedvesebb lényre a világon. Egyszer egy kínai házaspár kopogtatott az ajtajukon, karjukon halott gyermekükkel. Az akkor Kínában pusztító éhínség elöl menekültek. Az anyja megetette őket, és felajánlotta nekik, hogy segít eltemetni halott gyermeküket is. A pár azonban ezt nem engedte, mint kiderült, a gyermeket is meg akarták enni. Ezt hallva édesanyja kiürítette a kamrájukat, és odaadta minden élelmüket mielőtt útjára bocsátotta volna őket. Apja zömök, hirtelen természetű ember volt. „Emlékszem, jól kikaptam tőle egyszer, amikor megrángattam a bajuszát” – írta önéletrajzi könyvében.

A Potala-palota Lhászában – A Potala egykor a tibeti kormány székhelye és az ország vezetőjének, a Buddha reinkarnációjának tartott dalai lámának a rezidenciája volt. A fiatal dalai láma még hároméves sem volt, amikor a kormány útnak indított egy bizottságot, hogy felkutassa az 1933-ban elhunyt XIII. dalai láma, Tubten Gyaco, reinkarnációját. A kisfiúhoz több jel alapján jutottak el: a korábbi láma halálában abba az irányba fordított a fejét, amerre a bizottságnak keresnie kellet utódját, a vezető lámának pedig látomásai voltak. Miután a bizottság a jeleket követve rátalált a család házikójára, éjszakára szállást kértek, ám nem fedték fel kilétüket. Vezetőjük, Kevcang rinpocse, szolgának adta ki magát, s az éjszaka nagy részét azzal töltötte, hogy a ház legkisebb gyerekeivel játszadozott. A gyermek azonban fölismerte őt, s kiabálni kezdett: Szera láma, szera láma! Szera a rinpocse kolostora volt. Később elődjének személyes tárgyait is megmutatták neki, melyeket megpillantva felkiáltott: ez az enyém!

A kisfiút 1940-ben vitték a Potalába, itt nevezték ki hivatalosan Tibet szellemi vezetőjének. A kinevezés után egy szertartás keretében levágták a haját, korábbi nevét elhagyta, helyébe vezető tanárának – aki a régens volt és az állam feje –, nevét vette fel. Így lett új neve Dzsamphel Ngavang Lobszang Jese Tendzin Gyaco. Napjai katonás rendben teltek, hat óra körül kelt, saját nevelőivel és oktatóival tanult, részt vett a kormány ülésein. Saját bevallása szerint egyébként lusta diák volt, tanárait sem vette mindig komolyan. Valójában olyan volt, mint bármelyik kisgyerek, a nap legfontosabb részét a délutáni játék jelentette számára. Kedvence egy mechanikus vasútmodell volt, illetve az ólomkatonák, amelyeket később megtanult beolvasztani, és szerzeteseket készített belőlük. A fiatal dalai lámát egyébként nem nevezhetnénk szelíd gyermeknek, a játékban nem ismert tréfát, ha kellett ököllel érvényesítette akaratát társaival szemben. Másik kedvenc időtöltése az volt, hogy este, miután befejeződött az oktatás, felszaladt távcsövével a tetőre, és a faluban lévő állami börtön lakóinak életét figyelte. A rabokat ilyenkor engedték ki sétálni az udvarra. „A barátaimnak tekintettem őket, s erősen figyeltem mozdulataikat. Ők tudtak erről, s meghajoltak, ha megpillantottak.” Szívesen töltötte idejét a szolgálókkal is, ilyenkor játszottak, vagy éppen megdézsmálták a kamrában található finomságokat.

Brad Pitt főszereplésével film is készült a dalai láma ifjú éveiről. A Pitt által megformált Heinrich Harrer valóban létezett, az első európai emberek között volt, akikkel a dalai láma találkozott. Harrer a második világháborúban az indiai brit csapatok fogságába esett osztrák volt, akinek egyik társával sikerült megszöknie. Korábban a dalai láma nem látott még szőke hajú embert, ezért Harrert "sárgafejűnek" nevezte. Harrerel közvetlen kapcsolat alakult ki közöttük, ő segített a dalai lámának angol tanulmányaiban, és együtt szerelték meg egy vetítőgép generátorát. A dalai láma egyébként nagyon szeretett bütykölni, egyszer egy autót is megjavítottak, amelyet aztán elcsent és egy fának hajtott vele. Másik hobbija az órák szétszedése és összerakása volt. Nem egy esetben javított meg olyan órát, amelyről az ismerősei már lemondtak, a hagyományos órákkal csak kétszer vallott kudarcot. Az egyik éppen az volt, amelyet Roosevelt küldött neki ajándékba, ezt csak később Svájcban tudták neki újra beállítani, másik pedig a kormány egyik tagjának az órája volt. „Sajnálattal be kell vallanom, hogy borítékban küldtem vissza neki – darabokban.”

A dalai láma Lhászában figyeli a kínai egyenruhát viselő tibeti díszőrséget - 1950-ben a dalai láma éppen a norbulingkai (a nyári palota) fürdőszobájából lépett ki, amikor megmozdult lába alatt a föld. Néhány takarítóval kirohantak az épületből, majd 30-40 robbanást halottak. Mindenki földrengésre gyanakodott, hiszen Tibetben ez elég gyakori volt. Másnap kiderült, hogy a zaj forrása egy különleges égi jelenség volt, amelyet Tibet egész területén észleltek: furcsa, vöröses izzás jelent meg az égen. Két nappal később hírnök érkezett egy távirattal a Csamdóban székelő khami kormányzótól. A táviratban az állt, hogy kínai katonák rátámadtak egy tibeti helyőrségre, és megölték az ott szolgálatot teljesítő tisztet. Két hónapra rá, októberben, hírek érkeztek Lhászából, hogy 80 ezer kínai katona átlépte a Csamdótól keletre folyó Dricshu folyót. A rádióban azt jelentették, hogy a kínai kommunista hatalomátvétel évfordulóján megkezdődött Tibet „békés fölszabadítása”. A tibeti kormány hiába fordult az ENSZ-hez, tőlük nem érkezett válasz, mint ahogy sok más ország sem akart/tudott beleavatkozni az eseményekbe. Az emberek arról kezdtek beszélni, hogy a dalai lámának meg kellene adni a nagykorúságot, két évvel korábban kellene ráruházni a világi hatalmat. A kérdésben végül a jós döntött egy szertartáson: fehér selyemből készült sálat helyezett a dalai láma ölébe és azt mondta: „eljött az ő ideje!”. 15 évesen a dalai láma azzal szembesült, hogy egy háborúra készülő országot kell vezetnie.

A Pancsen láma (a dalai láma után a második legmagasabb egyházi méltóság), Chen Yi kínai alelnök és fiatal úttörők társaságában Pekingben 1954-ben. – A dalai lámát 1950. november 17-én beiktatták, ezzel megkapta a teljes világi hatalmat is. Kormányával úgy döntött, hogy delegációt küldenek Amerikába, Nagy-Britanniába és Nepálba, hátha rá tudják venni ezeket az országokat, hogy Tibet oldalán beavatkozzanak az eseményekbe. Egy másik küldöttség Kínába ment, hogy rávegyék az ottani vezetőket csapataik visszavonására. Maga a láma délnek indult, hogy ha bármi probléma adódna, könnyebben találjon menedéket az indiai határ túloldalán. A delegációba küldött csoportokat csak Kínában fogadták. „Ráébredtem, mindez annyit jelent, hogy Tibetnek egyedül kell szembenéznie a kommunista Kína roppant erejével.” A dalai lámát többen is megpróbálták lebeszélni arról, hogy visszatérjen a Potalába, azonban ő tudta, hogy külső segítség hiányában egyetlen lehetőségük népük megvédésére a kínaiakkal való kommunikáció. Nem sokkal azután, hogy visszatért a Potalába kínai hadsereg tizennyolcadik gyalogos hadosztálya bevonult Lhászába, majd később további csapatok érkeztek. 1954 elején meghívták Kínába, és ugyan sokan erről az utazásról is le akarták beszélni, ám ő mégis útnak indult. Egy ilyen utazás nem volt egyszerű akkoriban, hiszen még utak sem voltak a két ország között. Ahol tudtak kocsival, vonattal, repülővel haladtak, vagy éppen gyalog és öszvérháton. A heves esőzésekben és a sártengerré vált területeken ötszáz fős kíséretének idősebb tagjai az életükért küzdöttek. Az utazás során három kínai katona életét vesztette, és több öszvér is elpusztult. „Amikor végül megérkeztünk a pekingi pályaudvarra, rendkívül ideges voltam, ami aztán csökkent egy kicsit, amikor megláttam, hogy rengeteg fiatal gyűlt össze üdvözlésünkre. Csakhogy nem tartott sokáig, míg észrevettem, hogy mosolyuk és vidámságuk megjátszott, utasításra cselekszenek, erre aztán szorongásom ismét föltámad.”

Találkozás Mao elnökkel 1956-ban Pekingben - A kínaiak nagyon ügyeltek a protokollra, ezért az esti fellépést is el kellett gyakorolniuk. Még az is meg volt határozva, hogy kinek hány lépést kell tennie, vagy hogy melyik irányba kell fordulnia. Az érkezés másnapján volt a bemutató látogatás Mao elnöknél. „Nem sugárzott belőle semmiféle rendkívüli értelem, ám kézfogásunkkor úgy éreztem, valamilyen magnetikus erő közelébe kerültem. Barátságosan és természetesen lépett oda, mintegy ellentétben az esemény ünnepélyes jellegével… Mind a fogadásokon, mind a tárgyalások során mindig közvetlenül maga mellé ültetett, egyszer még az ételt is ő tette elém, amitől egy kicsit megriadtam, mert az a hír járta, hogy tüdőbetegségben szenved.” A dalai láma lenyűgöző személyiséget ismert meg benne, akinek nem volt szüksége elegáns öltözékre ahhoz, hogy puszta léte is tiszteletet parancsoljon. Egyszer Mao felkereste a dalai lámát, és akkor négyszemközt elismerően nyilatkozott Buddháról, mert kaszt-, korrupció- és kizsákmányolásellenes volt. Mao azt is közölte vele, hogy Kína csupán jót akar Tibetnek, ugyanis Tibet hatalmas ország, csodás történelemmel, csakhogy lemaradt, és ezen akarnak ők segíteni. Azonban amikor 1955 tavaszán a dalai láma már a Lhászába való visszatérésére készült, Mao magához kérette, tanácsokkal látta el a kormányzásra vonatkozóan, majd így szólt hozzá: "tudja, a maga álláspontja helyes. A vallás méreg." Úgy tűnt, hogy Mao a dalai láma új eszmék iránti nyitottságát és érdeklődését igencsak félreértette. A dalai láma pedig ekkor döbbent rá, hogy Mao végül mégiscsak a vallást akarja felszámolni.

A dalai láma Indiában – A dalai láma miután visszatért Kínából belátta, hogy a világ hátat fordított Tibetnek, még közvetlen szomszédjuk, szellemi példaképük India is hallgatott. 1955 nyara viszonylag békésnek tűnt a kínai-tibeti viszonyban, Lhászában látszólagos nyugalom honolt, azonban folyamatosan egyre rosszabb hírek érkeztek a khami és amdói kínai hatóságok működéséről. Nem hagyták, hogy a nép megszokott mindennapjait élje, különféle „reformokkal” zaklatták az embereket. Új adókat vetettek ki házra, földre, jószágra, s a kolostori javakat is megadóztatták. Hatalmas birtokokat sajátítottak ki a helyi kínai káderek, hogy azután a maguk politikai érdeke, ízlése szerint osszák szét újra. A földbirtokosokat „népellenes bűneikért” nyilvánosan megvádolták és elítélték, kivégezték, volt, hogy gyerekeket kényszerítettek szüleik megölésére. A kolostorok életébe beleavatkoztak, helyi lakosságot a vallás ellen hangolták. A szerzeteseket és apácákat zaklatták, arra kényszerítették őket, hogy részt vegyenek rovarok, patkányok, madarak és különféle állatok irtásában, és, hogy egymással szegjék meg szüzességi fogadalmukat. 1956 tavaszán az indiai félsziget buddhistáit tömörítő szervezet meghívta a dalai lámát, hogy vegyen részt a Buddha születésének 2500. évfordulóján tartandó Buddha Dzsjanti ünnepségen. Eleinte a kínaiak, félve a kémektől és reakciós elemektől, nem akarták elengedni Indiába, de végül mégis beleegyeztek az utazásba. Indiában felvetődött benne, hogy talán jobb lenne, ha vissza sem térne hazájába, azonban Dzsaváharlál Nehru miniszterelnök leszögezte: vissza kell térnie, India nem nyújthat neki segítséget. Ekkor a dalai láma ismét hazatért, még egy esélyt adva a tibeti-kínai viszony rendezésének.

A dalai láma szertartás közben Indiában, 1959-ben – Amikor a dalai láma visszatért hazájába, Tibet már forrongott, a lakosság gúnyt űzött az ott állomásozó kínai katonákból, szabadságharcosok ragadtak fegyvert. A kínaiak városokat, falvakat bombáztak rommá, vidékeket tettek pusztasággá. Emberek ezrei menekültek Lhászába, és a város körüli síkságon vertek tábort. A fővárosban is egyre agresszívabbak lettek a kíniak, ruhájukba rejtett fegyverekkel jelentek meg a dalai láma előtt, és ugyan szokásukhoz híven udvariasan viselkedtek, de a dalai láma látta szemükben a gyűlöletet. A szabadságharcosok közben egyre közelebb nyomultak Lhászához, a CIA pedig repülőgépről ledobott fegyverekkel segítette őket. Ezek szinte használhatatlanok voltak, ugyanis Amerika ügyelt arra, hogy ne általuk gyártott fegyvereket adjanak, nehogy később bizonyítható legyen segítségnyújtásuk. A kínaiak meghívták a dalai lámát egy táncos előadásra, azonban a „dalai láma biztonsága” érdekében az előadást a katonai főhadiszálláson tartották volna, a szokásos formaságok és ceremóniák nélkül. Kérték, hogy lehetőleg most egyetlen tibeti katona se kísérje, csak két-három fegyvertelen testőr. Amikor kiszivárgott a hír, hogy a kínaiak ilyen különös módon akarják a dalai lámát vendégül látni, a biztonságáért egyébként is mindig aggódó nép teljesen kétségbe esett. Másnap reggel megindult a tömeg Lhászából a dalai láma szállása felé, hogy megvédjék vezetőjüket, délre már harmincezerre becsülték az összegyűltek számát. A dalai láma elhatározta, hogy nem megy el az előadásra, remélve, hogy a hír hallatán a tömeg feloszlik, és senkinek nem esik bántódása. Az emberek egy része végül visszatért a városba, ahol további demonstrációk kezdődtek. A kínaiak a tibeti kormányzatot vádolták a nép lázításával, közben a tibeti kormányzat néhány tisztviselője – a dalai láma tudta nélkül – felmondta a kínaiak által rájuk erőszakolt egyezményt, és kijelentette, hogy nem ismerik el többé a kínai fennhatóságot. A dalai láma közben próbálta lecsillapítani a forrongó tömeget, de már nem hallgattak rá, a kínaiak pedig a tömeg megtámadását tervezték. A dalai láma tudta, hogy a tömeg nem fog addig elmenni, amíg őt biztonságban nem tudja, és rengetegen adják majd az életüket érte. Nem volt kétséges, hogy mit kell tennie, de megkérdezte a jóst is, aki transzba esve így kiáltott: „Menj, menj! Ma éjszaka!”

A dalai láma sajtótájékoztatót tart 1959. november 17-én Indiába – A dalai láma kíséretével az éj leple alatt álruhában távozott Lhászából. Egyhetes utazás után elérték a Lhunce Dzongot, bejelentették saját kormányuk megalakulását. Az időközben előreküldött egyik csapattag azzal a hírrel tért vissza, hogy az indiai kormány kész befogadni a dalai lámát. Elindulása után két nappal a kínaiak lőni kezdtek az ottmaradt, fegyvertelen tömegre. A hatvanas években egy tibeti szabadságharcos által kimenekített hivatalos kínai katonai dokumentum szerint 1959 márciusa és 1960 szeptembere között nyolcvanhétezren vesztették életüket katonai akciók eredményeképpen. A pusztítás elől a tibetiek tíz-, később százezrei próbáltak elmenekülni, legtöbbjüket a kínaiak azonnal megölték, mások később haltak bele sebesüléseikbe, de gyilkolt az éhínség, a járványok, később pedig az indiai forró évszak és párás levegő. Az indiai kormány próbált minél többet segíteni a tibeti menekülteknek, földterületeket kaptak ahol letelepedhettek, segítettek megszervezni az oktatást és a munkába állást. Mivel a dalai láma maga is belátta, hogy egyhamar nem térhetnek vissza otthonukba, ezért arra törekedett, hogy az emigrációban erős közösséget alakítsanak ki. Új otthona Dharamszalá lett.

Találkozás II. János Pál pápával Újdelhiben 1986-ban. A dalai láma mindig nyitott volt más vallások, kultúrák megismerésére. Saját bevallása szerint, ha a külföldön járt, mindig igyekezett minél több olyan emberrel találkozni, akik valamely más vallás követői voltak, abban a reményben, hogy így előmozdíthatja a vallások között párbeszédet. "Nyilvánvaló, hogy minden vallásnak egy a célja: a jó művelése és minden emberi lény boldoggá tétele. Lehet, hogy módszerük eltérőnek látszik, céljuk azonban ugyanaz." Úgy gondolta, hogy keresztények és buddhisták sokat tanulhatnának egymástól. Például mély benyomást tett rá, ahogy a különböző felekezetű keresztények jótékonysági szervezetekben végezték a munkájukat, vagy segítettek az egészségügy és oktatás területén. Azt gondolta, hogy a buddhisták megtanulhatnák, hogyan segítség a társadalmat, a keresztények pedig elsajátíthatnák a meditációs technikákat, azt, hogy hogyan összpontosítsák elméjüket egy pontra.

Károly herceggel Londonban – Indiában a dalai láma miután menedékre lelt, hetente tartott tájékoztatást a Birla House kertjében, így alkalma volt sokféle emberrel találkozni, és bemutatni nekik Tibet helyzetét. Tudatosan megkezdte annak a protokollnak a leépítését, amely korábban elszigetelte a dalai lámát népétől. Mivel menekültek voltak, úgy érezte, nem ragaszkodhat olyan hagyományokhoz, melyek nem felelnek meg az új helyzetben kialakított életvitelüknek. Azon volt, hogy szép lassan elhagyják a formalitásokat, bejelentette, hogy senkitől sem várja el a továbbiakban a kötelező udvariassági gesztusokat. Ezt főként a külföldiek miatt tartotta fontosnak, akik így talán fesztelenebbek és nyíltabbak lesznek vele. „Ezzel azt szándékoztam elérni, hogy úgy viselkedjenek velem, mint az egyik emberi lény a másikkal.” Bevezette, hogy bárki is legyen a látogatója, ugyanolyan magas széken üljön, mint ő.

Érdeklődők a dalai láma washingtoni előadásán – Útjai során azt vette észre, hogy a fiatalokat általában érdekli mindaz, amiről beszél, és ő is mindig élvezte a fiatalabb közönséggel az eszmecseréket. „Mindenfélét kérdeznek ilyenkor tőlem, az Üresség buddhista elméletétől kezdve, a kozmológiáról és a modern fizikáról kialakított képemen keresztül egészen addig, hogy mi a véleményem a szexről és az erkölcsről. Leginkább a váratlan és bonyolult kérdéseket szeretem, ezek sokat segítenek, mert rákényszerítenek, hogy olyasmivel foglalkozzam, ami egyébként eszembe se jutott volna. Egy kicsit olyan ez, mint a vitatkozás.”

Bengaluru, India - A dalai láma megkóstolja az ételt, amelyet ingyen osztottak ki iskolások számára. A láma saját bevallása szerint is különös viszonyban állnak a tibetiek a húsevéssel, ugyanis a buddhizmus nem tiltja kifejezetten a húsevést, csak annyit jelent ki, hogy állatot nem szabad azért megölni, hogy táplálékul szolgáljanak. A tibeti társadalom számára a hús fogyasztása már csak azért is szükséges volt, mert a campán kívül olykor nemigen kínálkozott más, ám azt már tiltotta, hogy valaki az állat megölésében bárhogyan is részt vegyen. A mészáros munkát általában a mohamedánokra hagyták. A dalai láma fiatalon nagyon szerette a finomságokat, egyszer édesanyja húsétellel lepte meg, amelyet azonnal befalt, hogy nehogy meg kelljen osztani az ételt a takarítókkal. Másnap szörnyen rosszul lett tőle. Később, már felnőttként egyszer látta, ahogy levágnak a konyhán egy csirkét. Bűntudat töltötte el és elhatározta, hogy vegetáriánus lesz. Ez az életmód úgy tűnt, hogy tökéletesen passzol hozzá, de egyszer nagyon megbetegedett. Hányt, elment az étvágya, teljesen besárgult a bőre. Kiderült, hogy hepatitis B-je van, az orvosai pedig azt tanácsolták, hogy térjen vissza a húsevéshez, amelyet ugyan vonakodva, de meg is tett.

A dalai láma mindig hajnalban, négy óra felé kel, legalább öt és fél órát tölt naponta imával, meditációval és tanulmányokkal. Ezen kívül minden szabad percében imádkozik, így étkezés közben vagy az utazások óráiban is. A tibeti szerzetességnek 253 szabálya van (ezek egy része udvariassági előírás), a négy alapfogadalom: a szerzetes nem ölhet, nem lophat, nem hazudhat (szellemi-lelki fejlődését tekintve) és szigorú cölibátust is kell tartania. Bármelyik szabály megszegésével kizárja magát a szerzetesek közül.

A dalai láma bevásárlás közben – Korábban két hivatal foglalkozott a pénzügyeivel, 1959 után pedig a Személyi Hivatala kezelte minden bevételét és kiadását, így azt az ellátmányt is, amelyet az indiai kormánytól kapott. Neki nem volt közvetlen kapcsolata a pénzzel. „Azt hiszem, szerencsémre, mert könnyen költekezem, bár gyerekkoromból emlékszem, hogy kisebb összegekkel gyakran fösvénykedtem.” A buddhista szerzetesek egyébként sem becsülik túl az anyagi javakat. „Számomra az elidegenedés fogalmát az jelképezi, amit egy dúsgazdag ember házában láttam vendégként, az egyik külföldi utam során. Hatalmas magánház volt, láthatóan a nyugodt életvitel reményében tervezték, minden elképzelhetővel fölszerelték, ami csak kell a kényelemhez. Amikor azonban a fürdőszobába léptem, a kézmosó fölött két tablettás üvegcsét fedeztem föl; az egyikben nyugtatók voltak, a másikban altatók. Ez is bizonyítékául szolgál annak, hogy az anyagi gazdagság önmagában nem vezethet tartós boldogsághoz.”

A dalai láma Budapesten 2010-ben. - A vallási vezető az Országgyűlés Magyar-Tibeti Baráti Társasága és a magyarországi tibeti buddhista szervezetek meghívására érkezett Magyarországra szeptember 17-én, majd több tízezer ember előtt tartott előadást a Papp László-sportarénában. Az előadás során a közönség is feltehetett kérdéseket a dalai lámának, többek között megkérdezték, hogy mi a véleménye arról, hogy egyesek szerint Magyarországon található a Föld szívcsakrája. A dalai láma ezen a felvetésen jót nevetett.

Tibet szabadságáért tüntetők - Nem sokkal azután, hogy a dalai láma Dharamszalába érkezett, kapcsolatba került a Nemzetközi Jogbizottság tagjaival, akik tanúként hallgatták meg őt. Az eredményt Genfben tették közzé 1960 augusztusában. Eszerint egyértelműen a tibeti álláspont igazolódott; Kína szerintük is megsértette az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 16 cikkelyét, és genocídiumot követett el Tibetben, és kitért más jogsértésekre is. A tibetiek a mai napig függetlenségükért küzdenek.

A dalai láma gyakran merített erőt és elszántságot egy imából, amely így hangzik: Amíg csak a tér fönnáll, Amíg élőlény marad, Addig legyek én is itt, Enyhíteni a világ baját.