2006. november. 14. 11:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. november. 14. 12:02 Média

Ismét éjszakáznak a reklámzabálók

November végén újra, hatodszorra rendezik meg a Reklámzabálók Éjszakáját. A Kongresszusi Központban idén hatszáz reklámfilmet vetítenek le, köztük több eddig a hazai nyilvánosság számára ismeretlen filmet is.

Ismét a Konresszusi Központban rendezik meg a Reklámzabálók Éjszakáját, a november 25-i rendezvény sorrendben már a hatodik. 

„Jean Marie Boursicot, a rendezvénysorozat alapítójának 800 ezer tekercset tartalmazó filmtárából minden eddiginél több titkos reklám remeket hozott nyilvánosságra" - mondta a rendezvényről a szervező Borsos Sándor. Bemutatkozik Dél-Korea reklámkultúrája 30 igazi távol-keleti gyöngyszemmel. „Superstars of Ads” címmel a világ legnagyobb IKON-jainak reklámfilmes kirándulásaiba pillanthatunk be. Ezt az összeállítást a november 25-i Nagygyűlés után az ország filmszínházaiban több héten keresztül tekinthetik meg az érdeklődők.

A világ több mint 50 országának 170 városában 12 millióan ismerik már a Reklámzabálók Éjszakájának eseményeit - áll a szervezők közleményében. A rendezvényen (amelynek honlapját itt találják) az öt kontinensről származó hatszát film levetítésen kívül hangversenyekre, esztrádműsorra is sor kerül.