Colin „Smiley” Petersennek a hétvégén még fellépése volt.
78 éves korában meghalt Colin Petersen, a Bee Gees eredeti dobosa – írja az Independent. Az ausztrál zenész képviselői megerősítették, hogy Petersen hétfő hajnalban álmában hunyt el – nem sokkal azután, hogy a hétvégén még koncertezett.
„Nagyon váratlan volt” – kommentálta a hírt Gary Walker manager, hozzátéve, hogy Petersen vasárnap még „vidám és szokásosan csibészes” hangulatban volt.
Petersen szórakoztatóipari karrierjét gyermekszínészként kezdte, főszerepet játszott az 1956-os Smiley című ausztrál filmben, amelyről a becenevét is kapta.
1966-ban csatlakozott a Barry, Robin és Maurice Gibb által alapított Bee Gees-hez, és négy albumukon működött közre – olyan dalokban játszott, mint például a To Love Somebody vagy az I’ve Gotta Get a Message to You című slágerek.

Utolsó albuma a Bee Geesszel a Cucumber Castle volt, amely 1970-ben jelent meg. Ezután elhagyta a zenekart, mivel nézeteltérések alakultak ki közte és a menedzserük, Robert Stigwood között. Petersen később megalapította a Humpy Bong nevű zenekart Jonathan Kelly énekes-dalszerzővel és Tim Staffell-lel, de az együttes rövid időn belül feloszlott.
1969-ben Petersen feleségével, Joanne Newfielddel menedzsmentcéget alapított. Az elmúlt öt évben pedig egy Bee Gees tribute show-ban játszott, erősítette meg Sue Camilleri, a sajtósa.
Halálával a Bee Geesnek már csak egyetlen élő tagja maradt: a szintén 78 éves Barry Gibb énekes.