Kult hvg.hu 2024. november. 11. 09:53

Hárman búcsúztak a Megasztár első élő adásában

Tízen maradtak versenyben a Tv2 tehetségkutatójában.

A megújult Megasztárban egy új szabályrendszert mutattak be, mely szerint a műsor menetében összesen három versenyzőtől váltak meg. Tizenhárom énekes állt színpadra, akiket a zsűri nem pontoz, csak a szavazatok alapján áll fel egy rangsor, melynek alján lévő négy versenyző kerül a veszélyzónába, és közülük a legutolsó ki is esik. Ezután egy újabb szavazási kör indul, ahol a háromból a legkevesebb szavazatot kapótól búcsúznak, és végül a maradék két versenyző sorsáról dönt a zsűri: egy versenyzőt megvédenek, egyet viszont kiejtenek.

Ez azt jelenti, hogy a zsűri többnyire csak véleményez, de nincs döntő pozícióban, mert csak egy versenyzőt tudnak megmenteni. A versenyzők sorsáról javarészt a szavazatok döntenek.

A szavazás után Imreh Zsanett, Bánsági Petronella, Papp Doma és Búzási Patrik került a veszélyzónába. Az élő show első kiesője Imreh Zsanett lett, ugyanis ő kapta a legkevesebb szavazatot a nézőktől. A következő körös szavazásban pedig Búzási Patrik maradt alul.

A zsűrinek így Bánsági Petronella és Papp Doma közül kellett választania. Magdi Petronellát választotta, Caramel szintén, Dávid Doma mellett döntött, Szabi pedig Petronellát választotta, így eldőlt, hogy ő marad a versenyben, ami azt jelenti, hogy az est utolsó kiesője Papp Doma lett.

A következő adásban tehát Gudics Máté, Balogh Rebeka, Szilágyi József, Dányi Róbert, Baráth Kata, Tóth Abigél, Dénes Dávid, Bánsági Petronella, Kiszel Jennifer és Orbán Rudi léphet majd színpadra.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.