A rajzfilm 1975-ben készült magyar-amerikai koprodukcióban, megtörtént események alapján.
Mintegy ötven év után szombaton este újra nagyvásznon láthatja a közönség a 110 éves magyar animáció egyik ikonikus alkotását, a magyar-amerikai koprodukcióban 1975-ben készült Hugó, a víziló című rajzfilmet a Budapesti Klasszikus Film Maratonon – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI).
A filmintézet közleményében felidézik: az idén 110 éves magyar animáció hírnevét számos hazai mester öregbítette az évtizedek során. A hatvanas évektől kezdve egyre gyakrabban keresték fel külföldi megrendelők is a budapesti Pannónia Filmstúdiót.
A Pannóniában készült második egész estés film (az első Jankovics Marcell János vitéz című klasszikusa) is külföldi megrendelésre készült: az amerikai Fabergé nevű kozmetikai vállalat Brut Productions néven alapított céget, amely mozi- és televíziófilmek gyártását tűzte ki célul.
A cég első nagyjátékfilmjeként készült el a Hugó, a víziló című animációs film, amelynek producere a magyar származású, későbbi többszörös Emmy-díjas Robert Halmi volt. A producer William Feigenbaum rendezőt azzal a feladattal bízta meg, hogy találja meg Európában a legprofesszionálisabb animációs műhelyt. Feigenbaum első útja a Pannónia Filmstúdióba vezetett, ahol azonnal meggyőzte őt az ott dolgozó szakemberek hozzáértése.
A film rajzi kivitelezése Graham Percy grafikái alapján kezdődött meg a budapesti stúdióban, az amerikai rendező munkáját Gémes György segítette technikai rendezőként, aki később a Vili, a veréb című filmmel vált ismertté.
A rajzfilm gyártása több mint két évig tartott: ez idő alatt 150 rajzoló 150 ezer rajzot készített a filmhez, amelynek stílusára erős hatást gyakorolt a Beatles dalai alapján készült, 1968-as Sárga tengeralattjáró című film “hippi-szecessziós” látványvilága – ismertették a közleményben.
A Hugó, a víziló megtörtént eseményeken alapul: a Zanzibár kikötőjét elözönlő cápák ellen vízilovakat vetnek be, amelyek, bár sikeresen elűzik a veszélyes állatokat, hamarosan maguk is kártevőkké válnak a lakosság szemében; az emberek elhatározzák, hogy kipusztítják őket. Hugó, a kis víziló életben marad, és befogadják őt a helyi gyerekek.
Az alkotás magyar verziójában Kovács Kati, Kútvölgyi Erzsébet és Máté Péter hangján csendülnek fel a dalok.
A rajzfilm kópiájának digitális másolata a washingtoni Kongresszusi Könyvtár (Library of Congress) gyűjteményéből érkezett haza, restaurálásán a Nemzeti Filmintézet Filmlabor szakemberei dolgoztak.