Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Hiába küzd valaki foggal-körömmel küzd azért, hogy elmeneküljön a múltja és a szülei hibái elől, semmi sem garantálja, hogy nem fogja elkövetni ugyanazokat a hibákat, és a múltja nem leckézteti meg. A Velünk véget ér megpróbál érzékenyen közelíteni az erőszak témájához, ám a producerek és a rendező közötti konfliktusban az igazán fontos kérdések elsikkadnak. Kritika.
Az idei év egyik legjobban várt könyvadaptációja, a Velünk véget ér (It Ends with Us) augusztusban megérkezett a magyar mozikba is. Colleen Hoovernek a film alapjául szolgáló 2016-os regénye szinte letarolta a TikTokot az elmúlt években, így már csak az volt a kérdés, film mikor készül belőle.
Colleen Hoover a Velünk véget érhez a szülei bántalmazó házasságából merített, amiről a könyv köszönetnyilvánításában is ír, a regényt pedig nekik ajánlja. Mivel ő maga szemtanúja és közvetetten áldozata volt egy bántalmazó kapcsolatnak, a könyvben rendkívül részletesen ír az abúzusról. A bírálói viszont többször felrótták Hoovernek, hogy romantizálja a párkapcsolati erőszakot, azt úgy írja le, mintha a párkapcsolatok természetes velejárója lenne.
A film producerét és főszereplőjét, Blake Livelyt szintén az erőszak romantizálása, a bántalmazás valódi súlyának és hatásainak minimalizálása miatt kritizálják. Mások ugyanakkor dicsérik a rendező-producer párost, amiért hozzá mert nyúlni egy ilyen kényes témához, és megmutatja, milyen érzelmi dilemmákon mennek keresztül azok, akik egy bántalmazó kapcsolatba kerülnek. Az érzelmi dilemmák valahogy mégis elsikkadnak a külsőségek miatt.
Blake Lively a Velünk véget ér sajtókörútján többször is elmondta: „szórakoztató” filmet akart csinálni, amiért szintén több kritika érte. Ezzel szemben a rendező Justin Baldoni minden alkalommal a nők elleni erőszakról beszélt, és erre próbálta felhívni a figyelmet. A stábtagok között sem volt minden a legnagyobb rendben, Lively és Baldoni pedig nem értett egyet producerként és rendezőként.
Mindezért a filmből két vágat készült, a Lively által preferáltat májusban Colleen Hoover (aki producerként szintén részt vett a film munkálataiban) texasi író-olvasó találkozóján le is vetítették. Justin Baldonit pedig parkolópályára tették, a New York-i premieren nem készült vele és a stábbal közös kép. A Lily Bloomot alakító Lively testszégyenítéssel is vádolja a rendezőt, amiért Baldoni az egyik forgatáson dolgozó edzőtől megkérdezte a színésznő súlyát, hogy egy jelenetre megfelelően tudjon felkészülni, és ne terhelje az egyébként is sérült hátát.
Ami a sztorit illeti, Blake Lively figurája, Lily Bloom igyekszik maga mögött hagyni a múltját, még apja temetéséről is kiviharzik, mert nem akar hazudni arról az emberről, akiről az egyetlen emléke, hogy bántja az anyját. Úgy tűnik, neki sikerül, ami az anyjának nem: új életet kezd Bostonban, és szeretné megnyitni a saját virágüzletét. Csakhogy találkozik a jóképű idegsebész Ryle Kincaiddel, akibe azonnal beleszeret és aki azonnal meg akarja szerezni őt magának.
Már itt találkozunk az első figyelmeztető jellel: Ryle úgy lép be a filmbe, hogy dühében felrúg egy széket. Ezután még annak is megszólal a fejében a sziréna, aki egyébként nem olvasta a könyvet. Ezt a dühkitörést leszámítva azonban a karakter maga a megtestesült angyal, és így is marad, amíg fel nem bukkan Lily kamaszkori szerelme. Lily azonban esélyt ad a Ryle-nak, amit házasság és gyerek követ.
A férfi testvére, Allysa lesz az, aki áttöri a negyedik dimenziót, ő mondja ki a vásznon azt, amire a nézők is gondolhatnak: többször figyelmezteti Lily-t, hogy nem Ryle a legmegfelelőbb a számára. Más szereplők pedig arra, hogy ne váljon olyanná, mint az anyja volt. Lily észre sem veszi, de egy időre valóban a múltja lesz a jelene. A gimnáziumi nagy szerelmének, Atlas Corrigannek (Alex Neustadter) a felbukkanása pedig elindítja a lavinát Lily és Ryle kapcsolatában, és hozza felszínre igazán a férfi bántalmazó énjét.
Ezt Justin Baldoni három egymásra épülő, intenzitásában egyre erősödő jelenettel érzékelteti. Az első két esetről akár el is hihetnénk, hogy tényleg véletlenül történt, de Baldoni rendezőként érzékenyen kezeli ezeket a jeleneteket, és több kameraállásból, gyors vágásokkal épp azt támasztja alá, amit később Ryle mond Lilynek: nem történt semmi, csak véletlen volt, baleset. A harmadik, egyben legfontosabb jelenetben Lily teljesen a tudatában van annak: a férje meg akarja erőszakolni. Ekkor dönti el, nem marad tovább, a lánya érdekében lezárja a kapcsolatát Ryle-lal, beadja a válókeresetet és egyedül neveli fel a közös gyereküket. Hogy a drámai hatást még jobban átjöjjön, Lily Taylor Swift my tears ricochet című dalának az aláfestésével kezdi újra az életét.
Az újrakezdés ára az anyagi biztonság feladása, és ezen a ponton biztosan hiányérzetünk lehet, hogy a film nem érinti azt a kérdést, hogy miért is nem mernek sokan kilépni egy ilyen kapcsolatból.
Azt viszont érzékelteti, hogy a bántalmazó kapcsolatból menekülőknek nem kevés időre van szükségük, hogy újra bízni tudjanak az emberekben. Ahogy tényleg csak nagyon utalás szintjén jelzi azt is, a bántalmazás általában ciklusokban történik. Ezek a fontos megállapítások azonban sokkal kevesebb helyet kapnak a filmben, mint kellene, így aztán jogosan róják fel a kritikusok, hogy az üzenet meglehetősen vegyesre sikeredett. Sokkal inkább lehetett olyan érzésünk, hogy egy hosszú Gossip Girl spinoff-ra ültünk be, nem pedig egy komoly, az egész társadalmat érintő problémákat feszegető filmre.
Mindeközben Lily ruhatára egyszerre idézi a Szex és New York Carrie Bradshaw-ját és Blake Lively korábbi nagy szerepét, Serena van der Woodsent, a flitteres álomvilág pedig eltereli a fókuszt a film központi témájáról – még úgy is, ha feltehetően sokan elgondolkodnak majd azon, hogy ők mit tennének hasonló helyzetben.
És hát klasszikus értelemben vett happy end sincs. Van helyette azonban ígéret a jobbra, egy erősnek látszó nő, aki a sarkára állt, és azt mondja: nem vagyok hajlandó a lányomat kitenni annak, hogy úgy nőjön fel, mint én. Ebben mindenképpen többet nyújt a regénynél, ahol Lily komolyan elgondolkodik azon, hogy visszamenjen Ryle-hoz.
A Velünk véget ér hozza a klasszikus romantikus-drámai filmek elemeit, és még az sem durva hibája, hogy az üzenete nem kristálytiszta – legalább úgy jövünk ki a moziból, hogy van min agyalni.
Figyelünk, mire kíváncsiak olvasóink. Cikkünk írásában segítségünkre volt a Google Trends.
