Kult hvg.hu 2024. július. 09. 16:28

„Egyáltalán nem keresztényi hangnemben” követelték a keresztények a Goofy-arcú Jézus-kép eltávolítását

Az alkotója szerint „játékos” mű online tiltakozáshullámot indított el, ezért a helyi polgármester lépéskényszerbe került a kiállítás miatt. Végül a kép eltávolítása mellett döntött.

Egy sydneyi művész, Philjames Jézus Jeruzsálem lányaihoz beszél című alkotását eltávolították a Blake Art Prize kortárs művészeti kiállításról, amelynek témája a spiritualitás és a vallás volt, különböző megközelítésekből. Az alkotó egyes alakjai arcát a Looney Tunes-ból ismert rajzfilmfigurákéra cserélte, ezzel vonta magára a város konzervatív lakóinak és az internet népének haragját – írja a Guardian.

Éles kritikák érték mind a művészt, mind a Liverpool város fenntartásában lévő kiállítóhelyszínt, egyesek fizikai erőszakkal fenyegették meg a galéria dolgozóit és önkénteseit, így a város képviselő-testülete úgy döntött, inkább leveteti a festményt, hogy elkerülje az esetleges atrocitásokat.

Maga a művész sem tapasztalt még soha ilyen gyűlöletáradatot, elmondása szerint 15 éve alkot ehhez hasonló stílusú műveket, de eddig legfeljebb egy-két embert sikerült csak felbosszantania. Most viszont több mint 200 fenyegető üzenetet kapott keresztény tiltakozóktól, melyek hangvétele „gonosz volt, és egyáltalán nem keresztényi”.

Philjames mindenesetre örült neki, hogy a döntés a galéria dolgozóinak biztonsága érdekében született meg, ugyanakkor aggódik amiatt, hogy az incidens precedenst teremthet a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozására: „A polgármester azzal, hogy kezdeményezte az eltávolítást, a politizálást választotta a véleménynyilvánítás szabadsága helyett. Hova vezet ez?” – teszi fel a kérdést az ausztrál művész.

Ned Mannoun polgármester döntésének indokolásában arra hivatkozott, hogy Liverpool az egyik legvallásosabb külkerülete Sydneynek, és szerinte a vallásos témájú művészetnek tiszteletteljesnek kellene lennie, és nem megosztónak. Mannoun szerint a szólásszabadságnak egyensúlyban kell lennie a vallásgyakorlás szabadságának félelem és üldözés vagy nevetségessé tétel nélküli megélésével.

A botrány egyébként a kiállítás zárónapjaiban robbant ki, így a tiltakozóknak mindössze két nappal sikerült megrövidíteniük a mű láthatóságát.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.