Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Végéhez közeledik a 77. cannes-i filmfesztivál és vele együtt helyszíni podcast-tudósításunk is. Az utolsó előtti részre azonban jut még beszámoló A nagy szépség rendezőjének sajnálatos mellélövéséről, egy portugál csodáról, valamint az Utolsó tangó Párizsban forgatásának traumáiról női szemszögből.
Varga Ferenc, Onozó Róbert (Cannes)
A kiváló tavalyi cannes-i versenyprogram után idén sokkal több volt a csalódás és még olyan megbízható mesterek is gyengébb munkáikkal érkeztek most a Riviérára, mint David Cronenberg, Francis Ford Coppola vagy Kirill Szerebrennyikov. A sor sajnos tovább bővült Paolo Sorrentinóval, akit az Il divo, A nagy szépség vagy a legutóbbi Isten keze után tévedhetetlennek gondoltunk. Új filmjében, a Parthenope-ban azonban megpróbált egy női történethez nyúlni, de sajnos csak nyálcsorgatásra futotta neki. A csodaszép női főszereplő és a csodaszép helyszínek nem tudják elrejteni a film mélyén kongó ürességet, és még Gary Oldmant is sikerül eltékozolni egy mellékszerepben.
Hasonlóan látványos, viszont sokkal tartalmasabb élmény a portugál Miguel Gomes (Tabu) versenyfilmje, a Grand tour, ami Délkelet-Ázsiába kalauzol száz évvel ezelőtt és néhány bevágott képen napjainkban is. A titokzatos és egzotikus hangulat végig fenntartja a néző figyelmét, pedig Gomes alapvetően a Cannes-ban nagyon is díjazott slow cinema jeles alakja. A Grand tour jó eséllyel bezsebelhet egy fontosabb díjat a szombati díjkiosztón.
Ilyesmire nincs esélye a Marcello mio című francia versenyfilmnek, de nem is erre szánták a beválogatáskor, hanem szórakoztató kis desszertnek, amelyben Catherine Deneuve és lánya, Chiara Mastroianni (nyitóképünkön) önmagukat alakítják egy rakás híres francia színésszel együtt. A kattant koncepció szerint Chiara egy napon elkezd apjaként, Marcellóként viselkedni és elvárja környezetétől is, hogy az olasz színészlegendát lássák benne. Rengeteg szaftos pletykát megtudunk a Mastroillani-Deneuve családról és végig azt érezhetjük, hogy ezt a filmet pont itt, Cannes-ban lehet a legjobban élvezni.
Hasonló célt próbáltak elérni az Utolsó tangó Párizsban női főszereplőjének, Maria Schneidernek az életéről szóló filmmel (Maria) is, azonban hiába Anamaria Vartolomei elkötelezett játéka és Matt Dillon vendégszereplése Marlon Brandóként, a szokásos filmbiográfia-kliséket nem sikerült elkerülni. Az, hogy ez a film itt lehet, inkább köszönhető a #metoo hullámainak és a női revizionista nézőpont megkésett támogatásának.
Szó esik még Jórgosz Lánthimosz feleségének, Ariane Labednek az első rendezéséről, a September Saysről, ami meglepő módon nem a görög furahullám új darabja, hanem egy Írországban játszódó testvértörténet. Illetve beszélgetünk egy fiatal magyar újságíróval, akit a mi cannes-i podcastsorozatunk inspirált arra, hogy eljöjjön Cannes-ba.
