Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A negyedik nap már a tizediknek érződik Cannes-ban, de végre csak jó filmeket láttunk. Emma Stone a Szegény párák Oscar-díja után újra szemérmetlenül fura és vicces, Barry Keoghan önmaga suttyósított változatát hozza a Birdben, Richard Gere pedig elindítja a kilencvenes évek hollywoodi sztárjainak nagy reneszánszát Cannes-ban. Itt a helyszíni podcast-tudósításunk negyedik része.
Varga Ferenc, Onozó Róbert (Cannes)
A nagy csalódások után reméltük, hogy Jórgosz Lánthimosz és Emma Stone nyerő párosa (A kedvenc és a Szegény párák után gyors egymásutánban ez a harmadik együttműködésük) viszont nem fog csalódást okozni. Haladó Lantimosz-rajongóknak, akik már a Kutyafogat vagy A szent szarvas meggyilkolását is szerették, biztos nem. Aki viszont a Szegény párákat látta csak eddig a görög furahullám nagy mesterétől, csőbe húzva érezheti magát.
A kegyelem fajtái (Kinds of Kindness) ugyanis vontatott, fárasztó, de kegyetlenül vicces. Csakúgy mint a rendező első filmjei. Itt azonban fél Hollywood asszisztál a három bámulatosan groteszk részhez, mindegyikben más szerepekben. Továbbra is csodáljuk, hogy Lánthimosznak nem kellett a hollywoodi karrierjéhez nagy kompromisszumokat vállalnia, inkább Hollywood furcsult együtt vele, élen a most is fantasztikusan szemérmetlen és bátor Emma Stone-nal.
Egy tehenes dokumentumfilm (Cow) és egy amerikai kirándulás (American Honey) után visszatért a gyökereihez Andrea Arnold is, bár a hiperrealista brit munkásosztálybeli fejlődéstörténet a Birdben mágikus elemekkel egészül ki. A máshol már látott trükkök nem működnek száz százalékosan és Arnold makulátlan zenei ízlése is egy hajszállal közhelyesebb, mint korábbi filmjeiben. A húzónév Barry Keoghannek és Franz Rogowskinak annyira nem kellett megerőltetnie magát, mert karaktereik saját maguk eltúlzott verziói, de az igazi sztár és felfedezés Nykiya Adams, élete első szerepében.
Az előző adásban már sok szó esett a nyolcvan körüli idős rendezőlegendákról. George Millerrel és Francis Ford Coppolával ellentétben Paul Schrader valódi öregemberes filmmel érkezett Cannes-ban, de jó értelemben. Az Oh, Canada hitelességéhez kellett egy hosszú élet tapasztalata megbánásokkal és megfakult emlékekkel.
A főszereplő ráadásul az a Richard Gere, akit 44 évvel ezelőtt Schrader tett sztárrá, az Amerikai dzsigolóval. Gere nem az egyetlen kilencvenes évekbeli szupersztár, akit az idei Cannes rehabilitál, napokon belül érkezik Demi Moore is egy őrült testhorrorban (The Substance) és Kevin Costner egy újabb western eposz (Horizont: Egy amerikai eposz) első részével.
