Még tavaly állt el Székely Csaba drámájának bemutatásától a Vígszínház, akkor a drámaíró azt mondta, az ok egyszerű gyávaság volt, most le is hazugozza Rudolf Pétert. Úgy véli, a félelem az egyik oka annak, hogy ilyen kevés szókimondó kortárs darab van ma Magyarországon.
Tavaly ősszel tervezték bemutatni Kincses Réka rendezésében Székely Csaba Kalandfilm – magyar történelmi alámerülés című darabját a Vígszínházhoz tartozó Pesti Színház színpadán. Mint írtuk, a színház júniusban hivatalosan elállt a darab bemutatásától. A drámaíró akkor azt nyilatkozta, hogy a „bátor, szabad, szókimondó” darab bemutatásától visszariadt a Vígszínház. A színház szerint viszont nem készült el időre a darab.
Most hosszabb interjút adott Székely a szinhaz.net-nek, amelyben felidézték ezt a tavalyi történetet is.
„Rudolf Pétert egész életemben tiszteltem, tehetséges színésznek tartom, éppen ezért az volt bennem, hogy szeretnék adni valamit neki, amitől szeretni fogják a színházát, új közönséget tud bevonzani, és olyan kritikai visszhangot kelt, amilyen eddig még nem volt. Ez a gesztus végül is nem valósulhatott meg. Az, hogy teljesen ingyen végigdolgozol rabszolgatempóban három hónapot, majd kirúgnak egy hivatalos ügyvédi levéllel, és meg se beszélik veled, hogy miért, szerintem egyáltalán nem elegáns, így nem lehet bánni egy emberrel, ezt nem lenne szabad” – mondja Székely.
Hivatkozik a HVG Rudolf Péterrel idén áprilisban készült podcastjára, amelyben szerinte Rudolf hazudott róla, amikor kijelentette, hogy sokszor előfordult már vele, hogy nem fejezte be időben a darabot, és emiatt elmaradt a bemutató. Ilyen – állítja most Székely – sohasem történt.
A focitól az Üvegtigrisen át, a Beugrón keresztül a Vígszínházig – Rudolf Péter a Rewindban
Hogyan látja mai szemmel az Üvegtigrist és a Beugrót, és vajon tényleg betemethetetlenek-e az árkok a színházi-filmes szakmában? Kult-retro sorozatunkban Rudolf Péterrel, a Vígszínház igazgatójával utaztunk vissza az ezredfordulóra, reflektáltunk eddig karrierjére és vizsgáltuk meg a magyar előadóművészet jelenét.
„Azt mondta, én azelőtt írtam ki a Facebookra, hogy ez az előadás nem fog megvalósulni, mielőtt ő úgy dönthetett volna, hogy esetleg elhalasztja. Az az igazság ezzel szemben, hogy én csak azután tettem ki ezt a posztot a Facebookra, miután a színház ügyvédeitől megkaptam a hivatalos leveleket, hogy nem lesz előadás. Hazugság, amiket állít, és nem értem, hogy miért tesz ilyet. Mi a humanizmus szellemében dolgozunk, az emberiességet terjesztjük a világban, ez az egyik feladatunk, és ha valaki ez ellen vét, nem biztos, hogy alkalmas a színházvezetői posztra.”
Ezt a fajta gyávaságot Székely jellemzőnek tartja a mai magyar színházi életre általában is.
„A félelem az egyik oka annak, hogy ilyen kevés szókimondó kortárs dráma van a magyar színpadokon. Ez annak köszönhető, hogy itt elnyomó rendszer van. Elnyomó rendszer alatt azt értem, hogy az emberek félnek a vezetőiktől. A félelem miatt pedig beindul az öncenzúra, és az öncenzúra hatására megnyomorítanak drámákat, előadásokat, amelyek jobbak is lehetnének.”
Úgy véli, alkati kérdés, hogy egy művész foglalkozik-e a politikával vagy sem. Ő szeret foglalkozni, ugyanakkor nem gondolja, hogy meg kéne mondania, kire kell szavazni, és melyik rendszer rosszabb.
„A műveimen keresztül szeretem megmutatni, hogy bizonyos káros folyamatok hogyan működnek. Hogyan lehetséges az, hogy egy embert – aki a szomszédom volt, jóban voltam vele – rövid idővel később már nem is tartom embernek, és azt gondolom róla, hogy el kell taposni, meg kell semmisíteni. Ezeknek a folyamatoknak a veszélyességére például felhívhatjuk a figyelmet, és ezt nem tartom politizálásnak.”
Egyébként a saját bőrén érzi, hogy ha megnyilvánul politikai kérdésekben, az csak rosszat hoz az életébe. „Viszont, ha befognám a szám, és nem beszélnék erről, azzal magamat hazudtolnám meg… Erdélyiként annyira egyszerű lenne igazodni és kijelenteni, hogy imádom ezt a rendszert – rögtön jönnének lehetőségek, díjak, pénz, pozíció, minden. Mégis a nehezebbik utat választom, meg szeretném mutatni, hol van a probléma, és beszélni róla. Erkölcsileg ez a helyes, és szerintem a színháznak is ezt kéne csinálnia, hogy erkölcsileg helyes dolgokat közvetít.”
Végül arról is beszélt, mennyire gyomorforgatónak és ízléstelennek tartja, hogy amint belép az országba, mindenhol propagandaplakátokat lát.
„Az ízléstelenség a legjellemzőbb erre a rendszerre, és nemcsak arra, amit a politikai vagy a közéleti szférában csinálnak, hanem az általuk művészetnek tartott területeken is. Ha ízléses dolgokat csinálsz, akkor már felvetted a harcot.”