Kult hvg.hu 2023. szeptember. 11. 16:41

Hatalmas LGT-lemezborító került a Dob utcai tűzfalra

Így tisztelegnek a legendás együttes 50 éve kiadott Bummm! című lemeze előtt.

Éppen 50 éve jelent meg az LGT Bummm! című lemeze, ennek apropóján hatalmas tűzfalfestmény tűnt fel a Dob utcában.

A 200 négyzetméteres, 21 méter magas alkotáson Kemény György egykor nagy port kavaró, hatalmas sikert hozó grafikáját láthatjuk, ami így a világ legnagyobb LGT tribute-fala lett. Szombaton Keményt és Presser Gábort egy daru vitte föl, hogy közelről is megszemlélhessék az óriási lemezborítót, rajta az LGT akkori tagjaival: Presser kertésznadrágban, körülötte Somló Tamás, Laux József, Barta Tamás.

Ahogy a VII. kerület honlapján írják, Presser két házzal arrébb töltötte fiatal éveinek egy jelentős részét, itt tanult a Kertész utcai iskolában, órák után pedig a Klauzál téri nagycsarnokba járt édesapjának segíteni. A kerületből indult a zenei pályája.

Mint kiderült, a lemez megjelenése – ezzel a borítóval – egy KISZ-es vezető döntése volt, aki a Világifjúsági Találkozón, a mosdóban adta áldását az amerikai stílusú, divatos grafikára.

A tűzfalfestmény a Színes Város csapata, Erzsébetváros Önkormányzata és a Dob utca 38 lakóinak összefogásával valósult meg.