Kult hvg.hu 2023. július. 17. 18:16

Új főszerkesztője van az ATV Híradójának

A régi főszerkesztő is marad az ATV-n belül.

Szurok András váltja az ATV Híradó főszerkesztői posztján Szlazsánszky Ferencet – jelentette be a csatorna.

Szurok 13 éve dolgozik az ATV-nél, és a főszerkesztőség mellett az Egyenes Beszéd szerkesztője is marad. Az elődje sem hagyja ott a csatornát, Szlazsánszky a Fórum műsorvezetője, a Civil a pályán főszerkesztője, valamint az ATV kiemelt műsorainak átvevő szerkesztőjeként folytatja.

Az ATV-ben a közelmúltban több változás is történt: Korvin Tibor lett a csatorna kreatív igazgatója, Balogh Ferenc pedig a művészeti vezető. Utóbbi munkáját mostantól egy szintén házon belül előléptetett új főrendező, Osztás Attila segíti majd.

Megbírságolta késése miatt Gajdos Tamást az ATV

A műsorvezető múlt csütörtökön késett el adásból, azt végül Rónai Egon vezette le.

hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.