Kult MTI 2023. június. 28. 11:49

Kiderült, ki lesz az új Superman Henry Cavill helyett

David Corenswet öltheti magára a szuperhős karakterét, oldalán Rachel Brosnahannel.

David Corenswet alakítja az új Superman-filmben a főhőst, jelentette be a Twitteren James Gunn, a film rendezője kedden.

A 29 éves amerikai színészt A politikus című Netflix-sorozatból, az HBO Maxon futó Miénk a város című sorozatból és a Pearl című filmből is ismerheti a közönség.

Corenswet a Warner Bros. Superman: Legacy című produkciójában játssza majd Supermant, a szerelmét, Lois Lane-t pedig Rachel Brosnahan alakítja a 2025-ben megjelenő filmben.

Superman szerepét mások mellett Christopher Reeve és Henry Cavill is alakította korábbi produkciókban. Utóbbi kapcsán megírtuk, hogy bár tavaly októberben bejelentette, hogy a folytatásban is ő játssza a szuperhőst, ám a rendező másként döntött.

Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.