Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az amerikai Kevin Morby még sosem járt Budapesten, itt volt az ideje, hogy élőben is megnézhessük a 2010-es és '20-as évek egyik legizgalmasabb gitáros-énekes-dalszerzőjét. Ott voltunk tegnap este az Akváriumban.
Hasonlóan az Eels remek tavaszi akváriumos koncertjéhez, Kevin Morby amerikai dalszerző-gitáros-énekes tegnap esti koncertje is pótlás volt. A járványidőszakban halasztották el, most jött össze végül. Ráadásul ugyanott. Az Akváriumban, a KisHallban, ami pár száz ember befogadására alkalmas, és pont arra jó, hogy egy Magyarországon erősen rétegelőadónak számító zenész klassz klubhangulatot teremthessen. Teremtett is, de ne szaladjunk előre.
És, ha már szóba került az Eels, Kevin Morby világa egyébként nem is áll távol az Eels-vezér, Mark Oliver Everett szerzői ihletforrásaitól – hatvanas-hetvenes évek, blues, beat, soul, country, garázsrock, artpop, nagyjából a nagyon hagyományos amerikai műfajoktól a New York-i art punkig bezárólag húzódik a tengely. Összeköti őket a hasonló modern-tradicionalista hozzáállás.
A Mikulás eljött a városba - ilyen volt az Eels az Akváriumban
A kilencvenes években alakult kultzenekar, az Eels első alkalommal koncertezett Budapesten. Ott voltunk, és természetesen választ kaptunk arra a kérdésre, hogy megérte-e várni, valamint, hogy léteznek-e párhuzamos univerzumok a rock and rollban.
Klasszikusokról szólva, Morby a texasi Lubbockban született, ugyanabban a városban, ahol a rocktörténelem egyik kulcsfigurája és úttörője, Buddy Holly, innen startolt el a Buddy Holly and The Crickets. A család, mármint Morbyé, később Oklahomában, majd Kansasba költözött, itt alakította a zenész első tinédzserkori együttesét. Tizenhét évesen New Yorkba ment, hogy megvalósítsa az álmait ("Imádtam a filmek New Yorkját", nyilatkozta egy alkalommal). Biciklisfutárkodás és kávéházi munkák mellett folytatta a zenélést, az első szólólemezét azonban már Los Angeles-i lakosként vette fel, bár a dalok a New York-i éveket idézték meg.
Az első, nyolcdalos album, a Harlem River címadó dala máig Kevin Morby egyik legnagyobb slágere, ez az egyik leghallgatottabb dala a Spotifyon (ráadásul készült hozzá egy szuper táncvideó is), tegnap este is számos rajongót boldoggá tett azzal, hogy ez a dal zárta a koncertjét. A Harlem River egyébként szépen földelte a rengeteg színt, és sokfajta dinamikát felvonultató fellépést, külön passzolt a szám kissé elszállt, pszichedelikus doorsos hangulatához az, hogy Kevin Morby zenekarának billentyűse kiköpött Ray Manzarek, még össze is kacsintottunk, hogy na, eljött az ő ideje.
A legtöbb dalt, nem meglepő módon egyébként az utolsó előtti – vagy mondhatjuk úgy is, hogy a legutóbbi teljes egészében új dalokat tartalmazó – albumáról, a This Is a Photographről válogatta be a koncertműsorba a rojtos, kovbojos hasítottbőr kabátban színpadra lépő Morby, innen haladtunk kronológikus sorrendben nagyjából visszafelé: jöttek a korábbi lemezek, a 2020-as Sundowner, a 2019-es Oh My God, a 2017-es City Music, 2016-os Singing Saw, és már említett bemutatkozó album dalai. Végül előkerült a legfrissebb, a 2022-es album ikerlemezének szánt, idén megjelent More Photographs (A Continuum) is egy szám erejéig.
„Ez egy fénykép, ablak a múltba” – ez volt a koncerten elhangzó első sor, így kezdődik a This Is a Photograph című nagyszerű dal. És Kevin Morby nem is beszél a levegőbe. Ebből az ablakból látszik a hatvanas évek korszakalkotó amerikai blues- és soulzenéje, főleg a déli, a karcosabb, folkosabb fajta, ami a Stax lemezkiadóhoz kötődött, látszik Bob Dylan több korszaka is. És John Lennon. De látszik a már említett Doors, és a korszak kaliforniai rockzenéjének több más hangulata és előadója is. És a dalokba beleérezhetjük a hatvanas-hetvenes évek New York-i zenéjét, a Velvet Underground melankóliáját, a már szólóban alkotó Lou Reedet, a Television gitárhangzását, sőt, még a hetvenes évekbeli David Bowie is befigyel. Az A Coat Of Butterfly című dalban pedig – a név említésével is – a néhai Jeff Buckleyt idézte meg.
Ez mind persze mit sem érne, lehetne sima iskolás, rajongósrácos leckefelmondás, ha Kevin Morby nem volna képes megtölteni az egészet személyes tartalommal. Ő mindazt, ami az amerikai könnyűzene nagykönyvében meg van írva, a saját képére tudja formálni. A hatások nem fedik el a saját alkotói személyiségét. Hiába kacsintunk össze, hogy ez itt olyan, mint, vagy az olyan, mennyire ismerős, saját, külön bejáratú univerzumról van szó.
És ahogy az tegnap este kiderült, ehhez még nagy adag színpadi jelenlét is társul: Morby jól láthatóan, érezhetően minden pillanatban ott van a dalokban, szavakkal és szavak nélkül folyamatosan kommunikál a közönséggel, figyeli a tekinteteket. Teljesen világosan látszott, hogy egy távoli ország pár száz fős klubjában sem arra játszik, hogy legyen már túl az estén. Ráadásul mindezt egy elképesztően erős, egyben lévő, jól zenélő, a nagyon hangostól a nagyon halkig mindenben otthonosan mozgó együttes támasztja meg. Öröm volt őket nézni és hallgatni.
A koncert végén a színpadon álló mikrofonállványokra akkurátusan elhelyezett vörös és fehér rózsák egészben, illetve sziromként a közönség között landoltak (jutott a mi zsebünkbe is), és ha már kedvesség, előtte még egy ígéretet is kaptunk, hogy Kevin Morby még visszatér Budapestre.
