Kult hvg.hu 2022. július. 05. 10:32

Aréna-koncertet ad Rúzsa Magdi

Jövő február 25-én lép fel a Papp László Arénában.

A 2020-as nagy sikerű dupla show után Rúzsa Magdi ismét az Arénában ad koncertet.

A Máté Péter-, Artisjus- és kétszeres Fonogram-díjas, vajdasági énekesnő a TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorában tűnt fel, amit 2006-ban megnyert.

A 2007-es évet végigkoncertezte, és ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Helsinkiben az Unsubstantial Blues című dalával, amit Kovács Kati Várlak című dala ihletett. A verseny döntőjében a kilencedik helyezést érte el. A koncertsorozat kiemelkedő eseménye volt a június 30-án megrendezett Kapcsolat koncert, mely rendezvényről az időközben a fővárosba költöző Rúzsa Magdi később DVD-t és hanglemezt is kiadott.

Négy albuma (plusz több koncertfelvétele) jelent meg, számos helyen koncertezett a kluboktól, a fesztiválokon és a Müpán keresztül az Arénáig. Utóbbi helyen utoljára 2020-ban adott duplakoncertet

2013 februárjától az M1 A Dal című eurovíziós dalválasztó műsornak az egyik zsűritagja lett, Csiszár Jenő, Rákay Philip, Rakonczai Viktor és Kovács Kati mellett.

Többszörös arany és platina lemezes, valamint díjak és elismerések tulajdonosa.

Az utóbbi időben azzal is a hírekbe került, hogy kormányzati politikusokkal fotózkodott, idén februárban hármasikreknek adott életet, amihez Orbán Viktor is gratulált. Május 14-én Novák Katalin elnöki beiktatásán is énekelt, amiről azt írta, Kishegyesről indulva ez óriási büszkeség számára.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.