Kult MTI 2022. május. 18. 10:52

Darabokra tört a szakításnál, most 400 ezer eurót fizettek az Oasis egy legendás gitárjáért

Liam Gallagher gitárját egy ismeretlen vevő vette meg.

Átszámítva mintegy 150 millió forintot fizettek egy keddi párizsi árverésen az Oasis brit popzenekar vezető gitárosának, Noel Gallaghernek legendás, az együttes feloszlását szimbolizáló gitárjáért.

A Drouot aukciósház közleménye szerint az illetékeket is beleszámítva 385 500 euróért (148,5 millió forint) vitték el a kultikus hangszert, amely a hagyomány szerint az ünnepelt banda feloszlásának estéjén tört darabokra, szimbolizálva a szakítást. A vevő kilétét nem közölték.

Az együttes 2009-ben, hetek óta tartó belső viszályok után az utolsó pillanatban fújt le egy párizsi koncertet, nem sokkal később pedig Noel Gallagher bejelentette kilépését a zenekarból, mondván, hogy egy napig sem képes tovább együtt dolgozni testvérével, Liam Gallagherrel. A szakítást megelőző veszekedés során Liam állítólag darabokra törte Noel gitárját, egy vérvörös Gibson ES-355-öt, amelyet később helyreállítottak.

A gitár kikiáltási ára 150 ezer euró volt, végül a becsült leütési ár alsó határán, 300 ezer euróért kelt el. 85 ezer eurót a járulékos költségek tesznek ki.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.