Kult hvg.hu 2022. március. 23. 14:04

Meghalt Szkárosi Endre

Hetvenéves volt.

Életének hetvenedik esztendejében 2022. március 22-én elhunyt Szkárosi Endre költő, irodalomtörténész, műfordító, egyetemi tanár – írja a Litera.

Szkárosi Endre experimentális színházzal és intermediális művészettel, hangköltészettel foglalkozott. A hírt a barátok és a családja is megerősítették.

1952-ben született Budapesten. 1977-ben végzett az ELTE magyar-olasz szakán. 1978-83 között a Mozgó Világ szerkesztőségében dolgozott, 1984-től a JATE-n (ma: Szegedi Tudományegyetem), 1994-től az ELTE Romanisztikai Intézetében tanított irodalmat és művelődéstörténetet. 2009-től az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola programvezetője.

Mint költő a hetvenes évek elején kezdte pályáját, experimentális színházi munkát végzett, irodalomtörténeti, kritikai és szépírásokat publikált. A nyolcvanas évektől mélyülnek el költői-művészi kutatásai: hangköltészeti, zenei, vizuális művészeti és performanszmunkái nemzetközileg ismertek, rendszeresen dolgozott zenekarokkal, főként a Konnektor, az angol Towering Inferno, vagy a 90-es évektől a Spiritus Noister együttesekkel. Számos könyvet és egyéb kiadványt publikált, több hazai és nemzetközi költészeti-művészeti rendezvényt szervezett, rendszeresen vesz részt nemzetközi fesztiválokon. Az Artpool Művészetkutató Központ alapítványi kuratóriumának elnöke, a Mészöly Miklós Egyesület ügyvezető alelnöke. 2013-tól a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktori tanácsának külsős tagja, 2016-tól az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület vezetőségi tagja.

Kutatói tevékenysége középpontjában a modern magyar irodalom, az európai avantgárd kérdései, az experimentális költészet és intermediális művészet története és elmélete állt. 2018-tól 2021-ig a Szépírók Társaságának elnöke volt.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:


hvg360 Lenthár Balázs 2025. március. 06. 20:00

A monarchia legsúlyosabb kémbotránya: Redl ezredes valódi története sokkal izgalmasabb, mint a ponyvákba kívánkozó verziók

Alfred Redl ezredest az elmúlt több mint 100 évben sok mindennek tartották, volt ő a legförtelmesebb hazaárulás megtestesítője, a hírszerző szolgálatok játszmájában homoszexualitásával zsarolt áldozat, vagy ahogyan Szabó István ábrázolja filmjében, az Osztrák-Magyar Monarchia önnön nemzeti gyökereitől elidegenedett hivatalnoki karának jellegzetes figurája, aki a megfelelés érdekében előbb a múltját, majd a családját és a barátait, végül önmagát árulja el. De ki volt Redl ezredes valójában, és milyen magyarországi szála volt a nevével fémjelzett kémbotránynak?