Külön utakon jár, így a Szex és New York Samanthájaként nem láthatjuk már viszont, de új projektekben nagyon is. Kim Cattrall két ikonikus sorozat újragondolásában is szerepet vállalt.
A rajongók mostanra lassan megemésztették, hogy Kim Cattrall nem csatlakozott a Szex és New York eredeti szereplőgárdájához, noha Samanthaként talán ő volt a legemlékezetesebb karakter mind közül. A négy barátnőről szóló sorozatban továbbra sem fog feltűnni ugyan, de két másik produkcióban is viszontláthatják őt a nézők.
A fiúk a klubból című sorozat rebootjában kap például fontos szerepet – írja többek között a Huffington Post. A fiúk a klubból az első olyan sorozat volt, amelynek főszereplői meleg férfiak voltak, ezért igazi kulturális mérföldkőnek számított a televíziózás történetében. Az eredeti brit produkciót Russel T. Davies jegyzi, aki a Dr. Who-t és az Ez bűnt is írta. A mostani rebootot a Peacock tévéhálózat rendelte be, és Stephen Dunn lesz a forgatókönyvíró. Az új sorozatot Kim Cattrallal New Orleansban forgatják.
„Ha heteroszexuális fiúk halnának meg ekkora számban, leállt volna a világ"
A 31 éves Waliduda Dániel eddigi élete során sikerrel vette ugyan a melegsége miatt felbukkanó akadályokat, de most képtelen az örök optimizmusát átültetni a magyar politikai helyzetre. Próbál azonban tenni azért, hogy a társadalom elfogadóbb legyen, ezért vesz rész a Nyitottak vagyunk legújabb kampányában, amelynek célja megmutatni: mindenkit csak a tettei és teljesítménye alapján kellene megítélni.
Cattrall kapott egy epizódszerepet az Így jártam anyátokkal sitcom testvérsorozatában, az Így jártam apátokkal-ban is. A főszereplő Hilary Duff jövőbeli énjét fogja alakítani.
Most már tényleg elkészül az Így jártam apátokkal
Szívinfarktus, vetélés, verekedés, lánykérés, a karácsonyi tatu eljövetele - csak néhány momentum azokból azokból a sorozatokból, amelyek ünnepi epizódokkal is szerettek volna némi érzelmet kicsikarni a nézőkből. Karácsony másnapján úgysem lehet mást csinálni, mint bedőlni a tévé elé, szubjektív ajánlónkban pedig megmutatjuk kedvenc ünnepi epizódjainkat.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: