Kult MTI 2021. november. 03. 11:15

90 éves Monica Vitti, az olasz film egyik legnagyobb színésznője

Michelangelo Antonioni múzsájaként ismerte meg a világ Monica Vittit, aki később bebizonyította, hogy nemcsak a kissé neurotikus, drámai szerepek állnak jól neki, hanem komikaként is le tudja venni a nézőt a lábáról. 90 évvel ezelőtt, ezen a napon született Olaszország egykoron ünnepelt színésze.

Maria Luisa Ceciarelli néven született Rómában, a Monica Vitti művésznevét 1954-ben vette fel. Tizennégy évesen egy iskolai jótékonysági előadáson egy 45 éves nőt játszott, mégpedig olyan jól, hogy máig ezt tartja élete legnagyobb sikerének. Ettől kezdve mindent elkövetett, hogy színésznő lehessen, de túlságosan vékony és magas, ráadásul szemüveges volt, járását is csámpásnak minősítették. Családja rosszallásától tartva titokban felvételizett a színiiskolába, és amikor a kedvező eredményről beszámolt anyjának, az csüggedten csak annyit mondott: legalább megtanítanak járni.

Monica Vitti a Napfogyatkozás című filmben
PHOTO12.COM - COLLECTION CINEMA / PHOTO12 VIA AFP

Ez - mármint a járás - az akadémián sem sikerült igazán, de játszani megtanult: a harminc növendék közül ő nyerte el az osztályelsőnek járó bíbordiplomát. Rómában azonban így sem kapott szerződést, pályáját Milánóban kezdte, és csak néhány év múlva hívták át a fővárosba.

Huszonöt éves volt, amikor egy színházi előadáson felfigyelt rá a filmrendező Michelangelo Antonioni, aki megérezte, hogy a sajátos stílusú színésznő drámai és vígjátéki szerepre egyaránt képes. Azonnal fel is kereste az öltözőben és meggyőzte, hogy dolgozzon vele, fordítson hátat a színpadnak. Vitti, aki addig csak "hátulról", filmszínésznők hangját szinkronizálva forgatott, kötélnek állt, és ezzel elkezdődött kettejük egy évtizeden át tartó magánéleti és szakmai kapcsolata, egyben az olasz film egy fontos fejezete.

Vitti és Antonioni 1970-ben
LEEMAGE VIA AFP

Antonioni irányításával szorongó, helyüket kereső, titokzatos, kissé neurotikus nőalakokat formált meg. Neve világszerte A Kaland című film nyomán vált ismertté, amely az 1960-as Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját. Olaszországban az alkotás emlékére még bélyeget is kiadtak a színésznő arcképével. Az 1960-as években olyan klasszikus Antonioni-darabokban szerepelt, mint Az éjszaka, a Napfogyatkozás és a Vörös Sivatag – Monica Vitti az alakításaiért szinte kivétel nélkül elismerő kritikákat kapott. Már világhírű volt, amikor véget ért szerelme Antoniónival, akivel még egyszer 1981-ben dolgoztak együtt, az Oberwaldi titok című filmben.

A magánélet után pályáján is új fordulat következett: megmutathatta másik arcát is, a derűset, a sziporkázóan szellemeset. Játszott humoros, szatirikus vígjátékokban és kalandfilmekben is, mint a Modesty Blaise, Az erényöv és az Éjfélkor indul útjára a gyönyör.

1971-ben ő volt Jancsó Miklós A pacifista című, Itáliában forgatott filmjének főszereplője, de a közös munka mindkettejük számára csalódásnak bizonyult: a forgatás feszült hangulatban folyt, a film pedig megbukott. Vitti 1970-ben Marcello Mastroiannival játszotta el a Féltékenységi dráma főszerepét, majd 1974-ben emlékezetes alakítást nyújtott Luis Bunuel A szabadság fantomja című művében. Pályafutása során olyan kiváló partnerei voltak, mint Giancarlo Giannini, Alain Delon és Vittorio Gassman.

Pályafutása során összesen félszáz filmet forgatott, az 1984-es Berlini Filmfesztiválon megkapta a legjobb színésznőnek járó Ezüst Medve díjat Roberto Russo Flört című filmjében nyújtott alakításáért. A legjelentősebb olasz filmes kitüntetést, az Olasz Filmművészeti Akadémia David di Donatello-díját hatszor vehette át.

Az 1980-as évek közepétől televíziós forgatókönyveket írt, majd megpróbálkozott a rendezéssel is, de a Titkos botrány című filmjét hűvösen fogadták. Bár maga is tudta, hogy nem született rendezőnek, ezt az alkotást mégis mindenestül a magáénak érezte a témaválasztástól a megvalósításig, ezért vállalkozott arra, hogy átül a kamera másik oldalára.

Monica Vitti és Michelangelo Antonioni a cannes-i filmfesztiválon
AFP

Antonioni után még két nagy szerelme volt. Az első Carlo Di Palma operatőr, akivel a Vörös sivatag forgatásán ismerkedett meg, a leghosszabb kapcsolat pedig Roberto Russo rendezőhöz fűzi, akivel huszonhét év együttélés után 1995-ben össze is házasodtak. Három film forgatókönyvét közösen írták, ebből kettőt Russo rendezett, a harmadik a Titkos botrány volt.

A színésznő az új évezredben eltűnt a nyilvánosság elől, állítólag Alzheimer-kórral küzd.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: