Kult hvg.hu 2021. október. 19. 13:34

Indul A Tanár negyedik évada

Az RTL Most+-on dupla epizóddal debütál A Tanár című sorozat 4. évada.

Vasvári Szilárd (Nagy Ervin) öntörvényű és bátor kiállásával segíti diákjait az élet rögös útvesztőjében, miközben a magánéletében folyamatos kétségek gyötrik: elengedje-e élete szerelmét vagy küzdjön az igazgatóhelyettes, Kovács Lilla (Trokán Nóra) szívéért. Lilla ugyanis megpályázott egy igazgatói állást egy másik városban, így az iskola és Szilárd életében töltött napjai meg vannak számlálva.

Mindeközben a matektanárnő (Liptai Claudia) és Szeverin tanár úr (Elek Ferenc) kapcsolatában a gyermekvállalás körül akadnak bonyodalmak, Rácz Ernő (Anger Zsolt) igazgató úr pedig egy múltbéli emlék miatt gyötrődik rögtön az első epizódban.

A sorozat a dráma és a komédia eszközeivel mutatja be egy iskolai közösség hétköznapjait. Az egyes részek a sokszor humoros jelenetek mellett fontos közéleti és társadalmi kérdéseket is feldolgoznak, amelyek sok embert érinthetnek. Többek között láthatunk olyan diákot, aki külföldről hazatérve nehezen illeszkedik be társai közé, lesz, aki egy osztálykiránduláson sodorja veszélybe a barátai, egy másik diákot pedig áruláson kap Vasvári tanár úr.

A Tanár 4. évada október 22-én péntek reggel dupla epizóddal kezdődik, majd a rákövetkező héttől péntek reggelente epizódonként nézhető az RTL Most+ platformon.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.