Kult hvg.hu 2021. szeptember. 17. 11:23

Mázsás jégtömböt tolt keresztül fél Budapesten Kováts Adél

A Radnóti Színház igazgatója egy mázsás jégtömböt tolt el a Margit hídtól a Radnóti Tesla Laborig, miközben a hatalmas tömb semmivé vált.

Az idei nyár legforróbb hetében megvalósuló látványos teljesítményről készült videó a Tesla Laborban most színen levő Vad nyomozók című előadáshoz készült és itt látható.

A latin-amerikai irodalom sztárjának kikiáltott Roberto Bolaño Vad nyomozók című regényéből készült előadás a napokban debütált, ebben a regény korára jellemző, híres performanszokat is megidéznek.

„Kelemen Kristóf rendező a performansz és a színházi előadás határvidékeit járó korábbi kísérleteihez híven, egy forgatás erejéig Budapest utcáira költöztette az előadás próbafolyamatát. A regény hősei szenvedélyes kutatói az életnek és a művészetnek, miközben a pusztulás képei között kell túlélniük. Kristóf ötlete volt, hogy korabeli performance-okat élesszünk újjá, és az erről forgatott anyaggal tegyük teljessé az előadást” – meséli Kováts Adél, aki a mexikóvárosi művész, Francis Alÿs 1997-es „jégtoló” akcióját hívta életre.

„Ez egy rendkívül erős, szimbolikus performance, amelyet egyúttal minden, a munkáját jelenkorunk társadalmi és globális körülményei ellenére fáradhatatlanul végző embertársuknak is dedikálunk. Az általános közérzetre sokrétűen rezonáló performansz a hiábavalónak tűnő, de mégis szenvedélyes alkotni vágyást tükrözi, ez az alapja és lényege a Vad nyomozók előadásnak, de akár a korunk lenyomata is lehet” – teszi hozzá Kováts Adél.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?